Fióktelepet nyitott Magyarországon a China Construction Bank

2023. április 19. – 22:18

Másolás

Vágólapra másolva

Fióktelepet nyitott Magyarországon a China Construction Bank (Kínai Építési Bank, CCB), amely eszközállománya alapján a világ második legnagyobb hitelintézete, jelentették be az ünnepélyes megnyitón a Pesti Vigadóban.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter gratulált a fióktelep létrejöttéhez, amelynek létrehozása reményei szerint újabb fejlesztéseknek fog teret nyitni, írja az MTI. A China Construction Bank segíti a magyar cégek belépését kínai piacra, illetve a kínai beruházások magyarországi megjelenését, tette hozzá. Szerinte a kínai-magyar kapcsolatokat elsősorban a béke és a kölcsönös tisztelet határozza meg.

Tien Kuo-li, a CCB elnöke kiemelte: a Kína és Magyarország közötti barátság hosszú múltra tekint vissza, szilárd és mély. Várakozásuk szerint a pénzintézet hozzájárulhat a kínai–magyar gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok további bővüléséhez.

Nagy azt is mondta, hogy a világ négy legnagyobb mérlegfőösszegű hitelintézetéből három már jelen van Magyarországon. A háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben forrásokra, tőkére van szükség, hitelezés nélkül nincs gazdasági növekedés, ebben számítanak a China Construction Bankra is, tette hozzá.

Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a magyar és a kínai pénzügyi rendszer egyre szorosabb összekapcsolódásának eredménye az újabb kínai fióktelep megnyitása. A Bank of China már 2014-ben letelepedett Magyarországon. A jegybank aktív szerepet vállal a két ország pénzügyi kapcsolatainak erősítésében, a CCB magyarországi képviseletével még szorosabb lesz az eddigi eredményes együttműködés, mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!