Megjelent egy utolsó szalmaszál, amibe az otthonfelújítási támogatástól elesők kapaszkodhatnak

2023. április 18. – 23:34

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent az a kormányrendelet, amely az elutasított otthonfelújítási támogatások esetén is ad még egy utolsó esélyt az igénylőknek. Ha időközben rendezték a köztartozásukat, illetve már teljesítik az előírt bentlakási kötelezettséget, akkor az államkincstár mégis kiutalja a lakásfelújítási támogatást, ami akár 3 millió forint is lehet – írja a Bank360.hu.

Közzétették kedd este azt a jogszabályt a Magyar Közlönyben, amely sokak számára megnyithatja annak lehetőségét, hogy mégiscsak megkapják a lakásfelújítási támogatást. A tét nem kicsi, hiszen akár 3 millió forint ingyenpénzt is kaphatnak a jogosultak hatmilliós korszerűsítés megvalósítása után.

A rendelet azoknak nyitja meg újra a lehetőséget, akik az utolsó napokban adták be az otthonfelújítási támogatás iránti kérelmüket, és azt az egyéves bentlakási kötelezettség hiánya vagy fennálló köztartozás miatt utasították el. A lakásfelújítási támogatás határideje 2022. december 31. volt, ezután már csak kivételes esetekben lehet beadni a támogatás iránti kérelmet, 2023. március 31-ig. Az utolsó hónapban óriási volt az igénylési roham, és alighanem sokan lecsúszhattak azért, mert nem teljesítettek minden feltételt, és már nem volt idejük ennek korrigálására.

Az új jogszabály szerint április 19-től a támogatási kérelem elutasítása után mégis meg lehet szerezni a támogatást az alábbi két esetben:

  • ha a kérelmet azért utasították el, mert az igénylés beadásakor nem laktak az igénylők a felújított ingatlanban legalább egy éve,
  • ha 5000 forintnál magasabb összegű köztartozás miatt utasították el a kérelmet.

A Bank360.hu azt írja, a jogszabály szerint ha az 2022. december 31-ig benyújtott, és ezután elutasított igényléseknél a két fenti ok valamelyike volt a probléma, akkor az államkincstár saját hatáskörben újra elbírálja a kérelmet, 60 napon belül. Az igénylők így akár az elutasítás után is megkaphatják a legfeljebb 3 millió forintos támogatást, azzal a feltétellel, hogy

  • 2022. december 31-ig teljesítették az egyéves bentlakási kötelezettséget (ebben az esetben nem gond, ha az igénylés pillanatában még nem);
  • az igénylő időközben rendezte a köztartozását, és ezt a kincstárnak is igazolja a megjelölt határidőn belül.

Ezzel összességében azoknak az utolsó pillanatos igénylőknek kedveznek, akiknek már nem volt ideje december végéig hiánypótlást vagy új igénylést beadni az első elutasítás után.

Az eddig napvilágot látott információk szerint az utolsó hetekben beérkezett óriási mennyiségű igénylés miatt az elbírálás nagy csúszásban van. Erre való tekintettel az új rendelet lehetőséget ad a támogatási kérelem elbírálására nyitva álló határidő egy alkalommal, legfeljebb 45 nappal történő meghosszabbítására.

Az új rendelet a babaváró hitelnél is módosít a szabályokon, adva egy kedvezményt az igénylőknek: a törlesztés szüneteltetését, illetve a gyermekvállalási támogatást 60 napja van igényelni annak, aki erre jogosulttá válik. Ezt a határidőt 180 napra emelték az alábbi esetekben:

  • vér szerinti gyermek esetén a várandósság betöltött 12. hetét követően – ideértve a szülést követő időszakot is – legkésőbb a gyermek születésétől számítva
  • örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válásának napjától
  • a magzat elhalása vagy halva születése esetén az erre vonatkozó igazolás keltétől számolva indul a 180 nap.

Ez visszamenőleg is érvényes, vagyis akinél már lejárt a 60 napos határidő, az új szabály hatálybalépésének napjától (ez esetben április 28-tól) számolva 180 napig benyújthatja a kérvényt a szüneteltetésre és a gyermekvállalási támogatásra is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!