Orbán Viktor és négy másik kormányfő uniós segítséget kért az ukrán gabona miatt

2023. március 31. – 17:57

Másolás

Vágólapra másolva

Közös levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság (EB) elnökének a magyar, a lengyel, a bolgár, a szlovák és a román miniszterelnök, amit a varsói kormányfői hivatal honlapján pénteken közzétett. A dokumentumban Brüsszel intézkedéseit kérik az Európába beáramló ukrán gabona ügyében.

A kormányfők (Rumen Radev bolgár, Mateusz Morawiecki lengyel, Orbán Viktor magyar, Nicolae Ciucă román és Eduard Heger szlovák miniszterelnök) újabb, a tervezett rendhagyó intézkedéseken túlmenő uniós pénzügyi eszközök mozgósítását kérik a veszteséget szenvedett mezőgazdasági termelők támogatására.

Azt javasolják, hogy az országaikban raktározott ukrán gabonatöbbletet humanitárius célokra vásárolják fel, így ez a gabonamennyiség ne az Európai Unió (EU) belső piacára, hanem az afrikai és közel-keleti rászorulókhoz jusson el. Javasolják automatikus támogatási mechanizmus bevezetését azokban a régiókban és ágazatokban, amelyeket a leginkább érint az Ukrajnából érkező gabonaimport.

A levél aláírói vámok és kvóták bevezetését is szorgalmazzák az Ukrajnából származó behozatalra, amennyiben más intézkedések révén nem lehetne kiküszöbölni a gazdáknak károkat okozó piaci zavarokat – írja az MTI.

A levelet közzétevő Facebook-posztjában Morawiecki megírta: az EU-n belüli „közös érdekekért folytatott küzdelemhez következetességre, koordinációra és jóakaratra van szükség”. Hozzátette: „lehetnek köztük különbségek, de a belső – nemzeti és uniós szintű – agrárpiac védelmének kérdésében Lengyelország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Magyarország és Románia összefogott”.
Ukrajnát támogatni kell, de „ezt bölcsen kell tenni”, és előtérbe kell helyezni a nemzeti érdeket – írta Morawiecki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!