Mészáros Lőrinc köreihez került át a Valton-cégcsoport a NER-közeli milliárdos Varga Lajostól

2023. március 31. – 16:34

Másolás

Vágólapra másolva

„A Mészáros-kör benyelte a kormány és a Fidesz rendezvényeit biztosító, szinte kizárólag hatalmi megrendelésekből élő céget” – írja a Válasz Online arról, hogy egy év elején jegybanki nyilvántartásba vett magántőkealap egy szintén januárban alapított cégen keresztül meghatározó tulajdonosa lett a Valton-cégcsoportnak.

A január 16-án nyilvántartásba vett Prime Multi Magántőkealap tényleges tulajdonosai ismeretlenek – többek között ez is az ilyen tőkealapok lényege –, de a lap szerint a magántőkealapot „a Mészáros Lőrinc bejáratott jogászcsapata által működtetett Primefund Befektetési Alapkezelő menedzseli” (ennek egyik kisebb tulajdonosa az a Lacfi Endre, aki a Gyurcsány-érában a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatói kabinetfőnökeként dolgozott).

A Prime Multi Magántőkealap és Varga Lajos január 24-én alapította meg a Prime Multi Zrt.-t – melybe a következő hetekben közel 6,7 milliárd forintnyi cégrészesedés került: a Valton-Sec 89 százaléka (ennyi Varga részesedése a cégben) és a Stu-sza Kft. 100 százaléka. „Vagyis mindannak, amit eddig Varga-tulajdonként azonosíthattunk a cégjegyzékben, hirtelen a Prime Multi Zrt. lett a birtokosa” – írja a lap, kitérve arra is: a cég papírjai közül 49 darab részvény a Mészáros-közeli Prime Multi Magántőkealapé, 3 darab pedig Varga Lajosé.

A három Varga-részvényből egy szavazatelsőbbségi, egy pedig osztalékelsőbbségi, így a cégét eladó milliárdosnak továbbra is döntő szava van a vezető tisztségviselők megválasztásában, a vállalati stratégia meghatározásában, valamint a 2022-es és 2023-as évek adózott eredményéből egymilliárd forint még garantáltan az övé lesz. „A cégbírósági dokumentációból világosan látszik, hogy a rugalmas »vállalatelszedéssel« kapcsolatos összes jogi munkát Lacfi Endre végezte” – jegyzi meg a lap.

A tranzakció egy egész cégcsoportot érintett, Vargának ugyanis a Valton-Sec és Stu-sza révén részesedése van több személybiztonságra szakosodott cégben, luxusautó- és repülőgép-szolgáltatókban, vannak ingatlanbefektetései, diákmunkás és felszámolócégei, továbbá számos vendéglátóipari és rendezvényszervező érdekeltsége, mint például az Erzsébet téri Fröccsterasz vagy Országház látogatóközpontjának kávézóját menedzselő Országalma Étterem Kft., illetve a RaMpART Gasztronómia Kft.-t, amelyik az állam szinte összes exkluzív rendezvényhelyszínének kizárólagos catering- és büfészolgáltatója, derül ki a Válasz Online összeállításából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!