Naperőmű-építés: százmilliós támogatás Mészáros Lőrincéknek, miközben senki nem kap engedélyt

2023. március 27. – 07:22

Másolás

Vágólapra másolva

Az állam 628 714 000 forintos támogatást adott a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó a Halmajugrai Fotovoltaikus Erőmű Project Kft.-nek – írja a 24.hu. A kísérleti fejlesztés jogcímen adott pénzről már tavaly decemberben határoztak, de a döntést csak nemrég jelentették az Európai Uniónak.

Az erőmű pontos költségei nem ismertek, amit tudni lehet: a kivitelező projektcég tulajdonosa az a Status Energy Magántőkealap, amellyel szemben a cégnek 2021 végén 5,7 milliárd forintos, 2027-ben lejáró kötelezettsége volt. A kft. a legutóbbi beszámolója szerint árbevétel nélkül, 11,5 millió forintos veszteséggel zárta 2021-et, és 6,58 milliárd forintnyi befektetett eszközzel rendelkezett.

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégnek adott támogatás apropóján a lap emlékeztet arra: kereskedelmi célú napelemes erőműveket 2021 áprilisa óta nem lehet engedélyeztetni Magyarországon, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) azóta nem ad ki csatlakozási jogosultságot a jelentkezőknek. A cégek jelentkezni sem tudnak, az erre a célra szolgáló úgynevezett kapacitástendert ugyanis folyamatosan elhalasztják: az első, 2022. augusztusi határidőt először novemberre, majd 2023 februárjára, végül márciusra csúsztatták el.

A csatlakozás feltételeit tartalmazó ajánlatot (műszaki-gazdasági tájékoztatót) március 13-ig kellett volna megküldenie a Mavirnak, amely azonban ezt nem tette meg, írja a 24.hu. A lapnak Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke azt mondta: az ágazati szereplők nem tudnak semmit, és míg az előző halasztásokat megelőzte egy bejelentés, hogy csúszik az időpont, most ez sem történt meg.

Jelenleg a legbiztosabbnak az tűnik, hogy hamarosan érkezik egy rendelet, amely rögzíti, hogy 0 kilowatt szabad kapacitás áll a jelentkezők rendelkezésre, és a halasztást kodifikálja, írja a lap, megjegyezve: a tenderen nagy a tolongás, körülbelül 3 gigawattnyi kapacitás vár befogadásra (ez a paksi atomerőmű névleges teljesítményének másfélszeresét teszi ki).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!