A becsődölt amerikai bank brit részlegének dolgozói az összeomlás után is hatalmas bónuszokat kaptak

2023. március 19. – 08:20

Másolás

Vágólapra másolva

Napokkal azután, hogy a hét elején mindössze egy fontos szimbolikus áron felvásárolta a brit HSBC a csődbe ment kaliforniai Silicon Valley Bank (SVB) brit részlegét, milliós kifizetéseket kaptak a részleg dolgozói – írja a SkyNews.

A főleg techcégek és befektetők által használt SVB március 9-én jelentette be, hogy csődbe ment. A bank nem volt kispályás játékos, a bedőlés előtt nem sokkal 209 milliárd dolláros (körülbelül 75 ezer milliárd forintos) mérlegfőösszeggel büszkélkedhettek, azaz ennyi pénzt kezeltek. Az SVB csődjéről, és az összeomlása nyomán kialakult globális bankpánikról ebben a cikkben írtunk részletesen.

A kaliforniai bank nagyjából 8,8 milliárd fontot érő brit szárnyát március 13-án vásárolta fel a brit HSBC mindössze 1 fontért. A felvásárlással több mint 3000 ügyfél 6,7 milliárd font értékű betétjét szerezte meg, ezzel az SVB elkerülte a fizetésképtelenséget.

Néhány nappal a mentőakció után az SVB brit részlege több millió fontnyi prémiumot osztott ki a dolgozóinak és felsővezetésének. A SkyNews értesülései szerint a kifizetéséket az új tulajdonos, az HSBC is jóváhagyta.

A lap információ szerint egy 15-20 millió fontos (nagyjából 6-8 milliárd forintos) bónuszalapból történtek a kifizetések.

A brit SVB nagyjából 700 főt foglalkoztat. Az nem ismert, hogy a bónuszok milyen arányban oszlottak meg a dolgozók között, és mennyit kapott belőle a cég vezetése.

Egy bennfentes szerint a bónuszkifizetésekkel az HSBC azt szerette volna jelezni az új leányvállalata dolgozói felé, hogy bízik bennük, ráadásul a kifizetések mértékét már a felvásárlás előtt megállapították, és ezt az új tulajdonos is szerette volna tiszteletben tartani, hogy megtartsa a kulcsfontosságú munkatársakat.

Ian Stuart, a HSBC vezérigazgatója a Guardiannek azt nyilatkozta: „Meg akartuk tartani azokat az embereket, akik az ügyfeleket támogatják. Azért tartottuk tiszteletben ezeket a korábban megállapított kifizetéseket, hogy elismerjük a szakértelmüket és bizonyítsuk az SVB UK iránti bizalmunkat”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!