A nemzeti tüzépek mellett nemzeti faiskolákat is szeretne Lázár János

2023. március 2. – 11:55

Másolás

Vágólapra másolva

A nemzeti faiskolák tervével bővült az építészeti törvény koncepciója ahhoz a tervezethez képest, ami eljutott a hvg.hu-hoz, írja a lap azután, hogy március elsején a kormány honlapján is megjelent a március 9-i határidővel társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet.

Arról már eddig is lehetett tudni, hogy Lázár nemzeti tüzépeket hozna létre, erről azonban egyelőre még nincs döntés, mondta a legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A kormány honlapján közzétett koncepció szerint nemzeti faiskolákra is szükség lenne azért, hogy az ellátásbiztonságot tudják garantálni. Ahogy azt a lap korábban is írt, a piaci szereplők exportra szánt építőanyagait az állam elővásárlási joggal szerezhetné be, majd a felvásárolt készleteket a nemzeti tüzépeken (Nemzeti Építőanyag Kereskedésekben) eladhatnák. Arról nem írnak, hogy a nemzeti faiskolákba honnan szereznék be a növényeket.

A Magyar Nemzet írt arról korábban, hogy hiány alakulhat ki a faiskolai termékekből, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke pedig állami faiskolák létrehozását követelte. 2022-ben hiány volt faiskolai termékekből Magyarországon és külföldön is, emiatt az import növények ára a magasba szökött. Szakmai vélemények szerint ezért a koronavírus-járvány során megugrott kertészkedési kedv tehető felelőssé, írják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!