HVG: elkészült a törvényjavaslat a nemzeti tüzépekre

2023. február 24. – 20:21

Másolás

Vágólapra másolva

Az exportra szánt építőanyagokat megszabott áron vásárolná fel a kormány, az árukészletből pedig Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítana fel – derült ki a HVG birtokába jutott építészeti törvény javaslatából. A rendelkezések egy sor uniós alapelvvel és az alaptörvénnyel is ütköznek, írta a lap.

A törvényjavaslat regisztrációs kötelezettséget ír elő az építőanyag behozatalában és kivitelében. A regisztrációt a kivitelt és behozatalt megelőzően 30 nappal kell megtenni az érintett vállalatoknak, ennek elmulasztása szankciókkal járna a hatóságok erőteljes fellépése mellett. Ez a kötelezettség borítékolhatóan magával vonná a termelés akadozását is, hiszen teljes bizonytalanság alakulna ki, hogy az exportra szánt termékek valóban eljutnak-e oda, ahova a gyártó és a megrendelő szeretné.

Az export eleve csak olyan építési termékeknél lehetséges, amelyek esetében nincs importkitettsége az országnak.

A lap úgy tudja, hogy a csokot felvett családok, valamint az épületenergetikai korszerűsítési beruházásokat elvégző magánszemélyek és a hátrányos helyzetűek áfamentesen juthatnának hozzá az építőanyagokhoz.

A külföldi cserép- és téglagyártókra a napokban kivetett 90 százalékos büntetőadókról ebben a cikkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!