Bill Gates esete a 3,76 százalékos Heinekennel
2023. február 22. – 16:41
Bill Gates megvette a Heineken Holding részvényeinek 3,76 százalékát egy mexikói befektetőtől – írja a Reuters. A Microsoft-alapító Gates összesen 883 millió eurót fizetett a 10,8 millió darab részvényért.
Az eladó a mexikói FEMSA volt, amely eredetileg 18 millió darab részvénnyel rendelkezett. Most viszont teljesen kiszálltak a Heinekenből, vagyis nemcsak Gates-nek adtak el részvényeket, hanem a maradék 7,2 millió darabot is értékesítették.
A Reuters megjegyzi, hogy a Microsoft milliárdos alapítója egyébként – egy korábbi nyilatkozata szerint – nem nagy sörivó. A Redditen egy 2018-as „Kérdezz bármit” csevegésen fogalmazott így: „Ha valami olyan helyre kerülök, mint egy baseballmeccs, könnyű sört iszom, hogy a többi sörivó hangulatával együtt legyek. Sajnálom, hogy csalódást okozok az igazi sörivóknak”.
A Heineken több mint 70 országban több mint 165 sörgyárral rendelkezik, nagyjából 350-féle nemzetközi, regionális, helyi és különleges sört és almabort állít elő, és mintegy 85 000 embert foglalkoztat. A Portfolio.hu megjegyzi: a Heineken Holding részvényei ma 1,5, idén pedig 14,2 százalékos pluszban vannak.