A közepes és nagy magyar cégek 97 százaléka tervez fizetésemelést idén

2023. február 20. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

A magyarországi közép- és nagyvállalatok 41 százaléka számít a cége nettó árbevételének növekedésére idén, szemben a tavalyi 61 százalékkal, és a válaszadók 10 százaléka gondolja úgy, hogy árbevétele csökken, míg 2022-ben ez az arány 3 százalék volt – idézte az MTI a Randstad Hungary humánerőforrás-szolgáltató legújabb kutatását.

A kutatásban részt vevő, csaknem kétszázötven társaság többségénél úgy gondolják, hogy az év legnagyobb üzleti kihívása a megnövekedett bérköltségek (71 százalék) és a magasabb működési költségek (61 százalék) lesznek, a magasabb energiaköltségeket 43 százalék jelölte meg.

A cégek nagy többsége, 97 százaléka tervezi idén a munkabérek emelését, míg tavaly a felmérésben részt vevők 83 százaléka nyilatkozott így. A fizetésemelések mértéke és a munkavállalók elvárásai azonban nem egyeznek: a munkaadók többsége 6–15 százalékos emelést tervez, a munkavállalók csaknem háromnegyede viszont a 16–20 százalékos vagy ennél is magasabb arányú fizetésemelést tartja reálisnak. Húsz százalék feletti emelést a cégek alig 1 százaléka tervez, ezek döntően az IT és telekommunikációs szektorból kerülnek ki.

A cégek 62 százaléka átalakítja a struktúrát és újraértékeli munkaerő-szükségletét, a válaszadók fele a működési költségeket vágja vissza, a vállalatok 48 százaléka befagyasztja a munkaerő-felvételt, 39 százalék árat emel, 35 százalék egyéb energiatakarékossági intézkedéseket vezet be, 31 százalék a munkavállalók készségeit fejleszti, 25 százalék energiahatékonysági beruházásokat hajt végre, 14 százalék pedig több home office lehetőséget ajánl fel azért, hogy csökkentsék az irodai energiaköltségeket.

A négynapos munkahétről is megkérdezték a kutatásban részt vevő vállalatok képviselőit: 17 százalék tervezi tesztelni vagy bevezetni a munkavállalók munka-magánélet egyensúlyának javítása érdekében, ám a döntő többség, 83 százalék kivitelezhetetlennek tartja a saját szervezetében.

Tavaly július és október között a Telekom 152 munkavállalója állt át heti öt napról heti négy nap munkára. A projekt a cég szerint olyan sikeresen végződött, hogy idén februártól közel háromszáz dolgozóval folytatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!