Kilométerenként harminc forinttal támogathatják a munkába járást

2023. január 26. – 11:52

Másolás

Vágólapra másolva

„Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését, ez több százezer munkavállalónak komoly anyagi támogatás, és megkönnyíti a munkába járást” – idézte az MTI Palkovics Imrét, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnökét, aki az M1 vendége volt.

Hetekkel korábban a szakszervezetek kezdeményezték a változtatást, „így a döntést örömmel fogadták”.

Míg eddig kilométerenként maximum tizenöt forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, harminc forintra fog nőni. Ez dolgozónként több tízezer forintot jelent. A kormány döntéséből az is következik, hogy a minimális költségtérítés szintje is a duplájára emelkedik, a jelenlegi kilenc forintról tizennyolc forintra kilométerenként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!