Szijjártó: Az azeri földgáznak fontos szerepe lehet Magyarország energiabiztonságában

2023. január 24. – 15:20

Másolás

Vágólapra másolva

A megnövelt azerbajdzsáni földgázkitermelésnek fontos szerepe lehet Magyarország és Közép-Európa energiabiztonságában, ennek azonban előfeltétele a térségbeli infrastruktúra fejlesztése, amihez pedig szükséges az európai uniós támogatás – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, az azeri gazdasági miniszterrel közös budapesti sajtótájékoztatóján. Szijjártó szerint Azerbajdzsán jelentősége a súlyos energiaválság miatt megnőtt Európa szempontjából, a diverzifikáció ugyanis rövid és közepes távon leginkább a dél-kaukázusi országban kitermelt földgáz mennyiségének fokozásával lehetséges.

„Mindenki számára világossá vált, hogy az úgynevezett diverfizikációról már nem elég beszélni, hanem az valós fizikai kényszerré vált. Ha Európa nem tud újabb energiaforrásokat szerezni, ha nem tud újabb energiaszállítási útvonalakat építeni, akkor az energiaellátás nem lesz biztonságban” – mondta a külügyminiszter, aki szerint Magyarországnak érdeke, hogy minél előbb be tudja vonni az azerbajdzsáni forrásokat az ellátásba, de ehhez Délkelet- és Közép-Európában is komoly fejlesztésekre van szükség, például újabb interkonnektorokat kell építeni, növelni kell a szállítási kapacitásokat, amihez európai uniós támogatásokra, forrásokra is szükség van.

Szijjártó azt mondta, hogy Magyarország Bulgáriával, Romániával és Szlovákiával közösen az Európai Bizottsághoz fordult annak érdekében, hogy Brüsszel a kérdést prioritásként kezelve adjon támogatást a térség energiabiztonságának garantálásához szükséges fejlesztésekhez.

„Ebben a helyzetben világossá fog válni, hogy az Európai Unió csak beszélt-e eddig a diverzifikáció és Közép-Európa ellátásbiztonságának fontosságáról, vagy lépni is hajlandó ebben az irányban” – közölte a miniszter, aki reméli, hogy az azeri földgáz a lehető legrövidebb időn belül hozzájárulhat a hazai ellátásbiztonsághoz. Erről már megkezdődtek a vállalatközi tárgyalások.

Szijjártó azt is mondta, hogy a magyar–azeri stratégiai partnerséget kiemelt stratégiai partnerségi szintre fogják emelni. „A kormány a különböző európai támadások és kritikák ellenére sem hajlandó feladni az energiaellátás biztonságát, amelynek terén a jövőben Azerbajdzsánnak is fontos szerepe lesz” – mondta Szijjártó Péter.

Szerinte amikor a kormány tizenegy-tizenkét éve a magyar–azeri együttműködés fejlesztéséről kezdett tárgyalni, akkor „az ellenzék képviselői elmondtak minket az európai egység mindenfajta elárulójának, (...) de ehhez képest most azt látjuk, hogy vezető európai politikusok egymásnak adják a kilincset Bakuban, és megvesznek azért, hogy közös képen szerepeljenek az azerbajdzsáni elnökkel”. „Nagyot változott a világ az elmúlt évtizedben, mi mindenesetre most is azt az álláspontot képviseljük, mint korábban” – mondta.

Magyarország nemcsak földgázról, hanem zöld áramról is tárgyal Azerbajdzsánnal, Orbán Viktor miniszterelnök decemberben írta alá az Azerbajdzsánból Grúzián és Románián keresztül Magyarországra áramot szállító villamosenergia-hálózatról szóló szerződést, de ahogy arról korábban írtunk, az energetikai szakma szerint az azeri zöld áram elsőre lufinak tűnik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!