Két vásárlót is bír egyszerre az Aldi új pénztárgépe külföldön

2023. január 17. – 14:22

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább egy olyan kibővített pénztárgéppel szereli fel üzleteit az Aldi Süd, amelyben az az újdonság, hogy egyszerre két vásárlót tud kiszolgálni. A pénztárgépeket egy dupla áruforgalmi csúszdával látják el és két kijelzőt kapnak. Míg az egyik vásárló a bankkártyájával fizet, a pénztáros már kezdheti a következő vásárlás rögzítését – olvasható az Aldi közleményében, amit a Portfolio vett észre.

Az újítás lényege, hogy a pénztárgépek két külön terminállal és számlanyomtatóval is fel lesznek szerelve, így a tervek szerint több idő marad az áruk elcsomagolására. Az újítást eddig 30 pilot-üzletben tesztelték.

A nagyobb városok egyes fiókjai önkiszolgáló pénztárakat is kapnak.

Az Aldi Süd a magyar Aldi anyacége, a bevezetés 2023 első negyedévében kezdődik. Megkérdeztük az Aldit, hogy a magyar üzletekre is vonatkoznak-e a tervek, ha válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Érdekes egyébként, hogy egy holland üzletlánc épp az ellenkezőjében gondolkodik és lassítani szeretné a kiszolgálást: különösen az idősebb, beszélgetésre vágyó vásárlóikra gondoltak azzal, hogy üzleteikben nemrég lassú pénztárakat is felszereltek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!