Idén várhatóan kétszer annyian akarnak napelemet telepíteni, mint amire a cégek képesek

2023. január 12. – 11:56

Idén várhatóan kétszer annyian akarnak napelemet telepíteni, mint amire a cégek képesek
Napelemek a Bács-Kiskun megyei Helvécia lakóházain 2021 augusztusában – Váli Miklós / MTVA Bizományosi

Másolás

Vágólapra másolva

Nem sok jóra számíthatnak azok, akik 2023-ban akarnak napelemet telepíteni – derül ki az elmúlt két évben Magyarországon összesen 127 megawatt teljesítményű napelemrendszert telepítő Assix Intersolar közleményéből. A cég szerint szűk határidőkre, pluszköltségekre és kivitelezői kapacitáshiányra kell számítaniuk azoknak, akik napelemre váltanának.

A közlemény iparági becslésekre hivatkozva azt írja, hogy mintegy 100-120 ezer háztartási rendszer telepítésére lesz igény 2023-ban, miközben az ezzel foglalkozó cégek nagyjából 40-45 ezer rendszert tudnak telepíteni. Nemcsak a lakossági megrendelőknek okoz várhatóan nehézséget a napelemes rendszerre átállás, a vállalati szektorban leginkább az energiatárolási megoldások költsége, illetve elérhetősége jelent majd fejtörést.

A közlemény szerint ugyanakkor az összes nehézség, kapacitásprobléma és megnövekedett költségek ellenére is két-hároméves megtérüléssel számolhatnak ezek a kiserőművek – feltéve, hogy maradnak a jelenlegi energiaárak.

A közlemény kitér a 2022-es utolsó negyedéves drasztikus szabályozásváltozásaira is, mondván: azok egyrészt szinte tarthatatlan határidőkkel terhelték meg az egyébként is szakember- és gyakran eszközhiánnyal küzdő vállalkozásokat, másrészt „komoly fejfájást okoznak hazai pályázók tízezreinek”, méghozzá máig.

A napelemes pályázatok nyerteseinek november óta küldik ugyan a támogatói okiratokat, azonban a legtöbben egyúttal már „le is csúsztak” a betáplálás lehetőségéről – írja a közlemény. Nekik tehát kiegészítő eszközöket, például energiatárolókat kell beszerezniük, ami nagyjából 45 ezer pályázónak jelent pluszköltséget,

ráadásul olyat, amire nem vonatkozik a korábban elnyert támogatás.

További nehézséget jelent a közlemény szerint a megváltozott piaci helyzet és gazdasági bizonytalanság miatt sok kivitelező kihátrált a korábban megkötött szerződésekből.

Az a mintegy 80 ezer érintett sem ülhet a babérjain, akik november elsejéig még be tudták nyújtani a jelentkezésüket a betáplálást engedélyező rendszerben. Nekik ugyanis 90 napjuk lesz benyújtani a csatlakozási tervüket, miután megkapták az áramszolgáltatótól a műszaki-gazdasági tájékoztatót – ezt csakis tervezői jogosultsággal rendelkező villamosmérnök készítheti el.

Az Assix becslései szerint „itt jön az újabb őrület” a napelemes piacon, a becsléseik szerint ugyanis az ebben az utolsó rohamban beadott kérelmek 80-90 százaléka mögött jelenleg nincsen kivitelező.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!