Harmincmilliárddal költene többet sportra a kormány a benyújtott költségvetéshez képest

2023. január 10. – 10:05

Másolás

Vágólapra másolva

Az Mfor.hu számításai szerint alsó hangon 415 milliárdot költ idén a kormány sportra, ami körülbelül 30 milliárddal több, mint ami a júniusban elfogadott költségvetésben szerepelt. Eredetileg 385 milliárd szerepelt a költségvetésben, ebből csak a taoprogramokra 139 milliárd ment volna, a kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítására pedig kicsivel több mint 60 milliárd.

A sportra fordítandó összes támogatás nagysága az időközben megjelent kormányrendeletek révén nőtt. A 30 milliárdos plusz úgy jön össze, hogy például versenysport és szakmai feladatok támogatására 28,7 milliárd helyett 58,4 milliárdra megy majd. De húsz százalékkal több pénz jut „sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatására” is, 27,8 milliárd helyett 33,6 milliárd. Az autó-motor sport támogatására 16,5 milliárd helyett 19,6 milliárdot szán a kormány. Az is látszik ugyanakkor, hogy a sportcélú beruházásokon (lásd épülő atlétikai stadion) nem nagyon spórol majd a kormány.

A kiemelt nemzetközi sportesemény stratégiára viszont papíron kevesebb pénz jut majd idén, 29,6 milliárd helyett csak 13,4 milliárd, de a csökkenés mögött az is állhat, hogy bizonyos sporttal kapcsolatos feladatokat nem a Honvédelmi Minisztérium lát el, hanem a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!