Már most nálunk a legdrágább a tankolás a régióban, és szerdán újabb 10 forinttal drágul a benzin

2023. január 2. – 10:44

Másolás

Vágólapra másolva

Kezdem egy személyes élménnyel: néhány napot a közelmúltban Németországban töltöttem, oda- és visszafelé is tankolnom kellett időnként. Dízeles autómat Magyarországon először 685 forintos literenkénti áron tankoltam meg egy Auchan-kúton, majd 713 forintért egy mosonmagyaróvári benzinkúton – de nem az autópálya mellett, ahol 730 fölött volt az ár, hanem bent a városban.

Aztán Ausztriában sikerült 1,699 euróért dízelt vételeznem egy autópálya melletti automata kúton – az egyszerűség kedvéért 400 forintos euróval számolva ez 679,6 forintot jelent –, majd az osztrák–német határ közelében egy kistelepülésen jött az 1,649-es (átváltva 659,6 forintos) dízelár. Persze tegyük hozzá nyomban, hogy a nyugati piacgazdaság sem csak játék és mese: ha közvetlen az autópálya melletti pihenőkben (Raststatt vagy Rastplatz, nem emlékszem, melyik néven szerepelnek) akartam volna tankolni, simán 2 euró, azaz 800 forint fölötti literenkénti árra húznak le.

Ehhez képest Magyarországon a Holtankoljak.hu adatai szerint a közelemben mindössze két helyen van 680 forint alatt a dízel – és feltehetően ott sem sokáig. Szerdán ugyanis a tankolásoptimalizálási weboldal szerint a dízel literenkénti ára újabb 4 forinttal nő, és az átlagár már 720 forint lesz (most a közelemben 748 forintos literenkénti ár a csúcs).

A benzinesek még rosszabbul járnak a szerdai árváltozással, noha továbbra is olcsóbban tankolhatnak, mint a gázolajosok. A benzin beszerzési ára ugyanis literenként 10 forinttal emelkedik, és mivel ez a tapasztalatok szerint kihat az eladási árra is, a portál várakozása szerint az átlagár 652 forint lesz (az oldal adatai szerint most 600-672 forint közötti literenkénti árak vannak a közelemben).

A régióban már most Magyarország az egyik éllovas az üzemanyagok árában: 400 forintos euróval számolva a szomszédos országok mindegyikében alacsonyabb a benzin literenkénti átlagára, mint nálunk – a Holtankoljak.hu szerint még Ausztriában is. Sőt, a lengyel, a bolgár és a januártól 1,53 eurós cseh benzinár is elmarad a magyartól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!