Megszűnnek a Szép-kártya alszámlái

2022. december 29. – 11:27

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya (Szép-kártya) alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet – írja az MTI. A jogszabály szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek.

A módosítás mintegy 2,5 millió kártyafelhasználót és közel 50 ezer hazai turisztikai szolgáltatót érint. A Magyar Turizmus Ügynökség szerint az intézkedés hatására várhatóan tovább nő a kártya népszerűsége, hiszen mind a tulajdonosok, mind az elfogadóhelyek könnyebben használhatják majd „a szankciós válságban”.

Az alszámlák közötti átjárhatóságot 2022. február 1-je óta tette lehetővé a kormány. A megszüntetésükre vonatkozó javaslat kidolgozását pedig a 2022. november 21-én bejelentett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetét javító intézkedéscsomag keretében írták elő.

Idén január-november között több mint 302 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a kártyákra, amelyeken idén november végén mintegy 88 milliárd forintos keret állt a kártyabirtokosok rendelkezésére. A jövő év elejétől életbe lépő módosítás az MTÜ közleménye szerint elsősorban a vidéki szolgáltatók forgalomnövekedéséhez és rentábilis működéséhez járulhat hozzá. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!