Már hatmillió forintos büntetést kockáztatnak, akik novemberben veszik fel a babaváró hitelt

2022. november 8. – 11:07

Másolás

Vágólapra másolva

A kamatemelkedések miatt már hatmillió forintnál is nagyobb kedvezményt kell egy
összegben visszafizetniük azoknak, akik novemberben veszik fel a babaváró hitelt, és nem tudják teljesíteni öt év alatt a támogatás feltételeit – írja a Bank360.

Ha a babaváró hitel kamatmentessé válásának fő feltételét nem teljesítik az igénylők, vagyis a futamidő első öt évében nem lesz legalább egy gyermekük, akkor az ötödik év végén vissza kell fizetni az addig igénybe vett kamattámogatást. A büntetés befizetését követően, a futamidő hátralévő részében megemelt kamattal folytatódik a törlesztés, ami jelentősen megdobja a havi törlesztőrészletet.

Júliusban az igénylők még 6,94 százalékos referenciakamattal számolhattak, novemberre ez 9,74 százalékra nőtt. Ez a kamattámogatás időszakában 13,66 százalékos, a támogatás elvesztése esetén pedig 16,66 százalékos, személyi kölcsönnel felérő ügyleti kamatot jelent az első ötéves kamatperiódusban. Decemberben pedig már 10 százalék fölé emelkedik a referenciakamat, az ügyleti kamatok pedig 14,26 és 17,26 százalékra növekednek.

A kamatemelések miatt a büntetés összege egy év alatt ugrásszerűen megnőtt.

Azok, akik novemberben veszik fel a hitelt, hatmillió forintos büntetéssel számolhatnak, azoknak viszont, akik decemberben, már 6,5 millió forintot is megközelítő büntetést kellene fizetniük.

A visszafizetendő büntetés mértéke – mint a Bank360 grafikonjából kiderül – 2019 augusztusa és 2021 decembere között nagyjából változatlanul kétmillió forint körül mozgott, a 2022 januárja óta eltelt időszakban emelkedett hatmillió forint körülivé. A büntetés összege minden hónapban fél-egymillió forinttal drágult, ami nagyban megnehezítette a babaváró hitel felvételét fontolgató családok tervezését.

A babaváró hitel július elsején volt hároméves, így még az első igénylőknek is legalább két évük van arra, hogy teljesítsék a feltételeket. Az érintett házaspárok egyre többen vannak, az MNB július elején közzétett adatai szerint 2022. májusig összesen 1827 milliárd forint fogyott a kamatmentes kölcsönből. Ez a maximum hitelösszeget feltételezve közel 183 ezer házaspárt jelentett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!