Nem fáj az ársapka a Molnak: hatalmas nyereséget jelentettek be

2022. november 5. – 07:23

Nem fáj az ársapka a Molnak: hatalmas nyereséget jelentettek be
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Történetének messze legmagasabb, 262 milliárd forintos harmadik negyedévi nettó nyereségét jelentette pénteken a tőzsdén jegyzett Mol. A nemzetközi számviteli elvek szerinti, csoportszintű profit 88 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakának szintén rekordszintű értékét. Az első háromnegyed év során e soron szintén soha nem látott mértékű összeg, 650 milliárd forint gyűlt össze.

A Népszava beszámolója szerint a Mol és a befektetők által előtérbe tolt, újbeszerzési árakkal becsült, tiszta, kamat-, adófizetés és amortizációs levonások előtti (EBITDA-) eredmény a harmadik negyedév során 581, az év első kilenc havában pedig 1335 milliárd forintot – 3,6 milliárd dollárt – ért el. Természetesen ez is csúcsszint, ami miatt a cég az idei negyedéves jelentések alkalmával fokozatosan emelt 2022-es EBITDA-célját immár 4,1-4,4 milliárd dollárra emeli. Az árbevétel a harmadik negyedév során 2880, az első háromnegyed évben pedig 7,3 ezermilliárd forintra rúgott, ami úgyszintén rekord.

A jelentés az eredményeket az olajkitermelés, illetve -feldolgozás és -nagykereskedelem jó teljesítményével, Hernádi Zsolt pedig a „kedvező olaj- és gázipari makrokörülményekkel” indokolja. Mindazonáltal az elnök-vezérigazgató a bizonytalan külső környezet, a kibontakozó gazdasági visszaesés, az állami beavatkozások és a különadók kedvezőtlen hatására is felhívta a figyelmet.

Az anyag szerint a kelet-közép-európai üzemanyagár-szabályozás és különadók összesen 423 milliárd forinttal húzták le a nyereséget. A kutak kiskereskedelmi értékesítését fedő „fogyasztói szolgáltatások” EBITDA-ja viszont – bizonyára a hatósági üzemanyagár miatt – 43 százalékkal esett.

Mindazonáltal más szakértők szerint az eredményugrás fő oka, hogy az olajcég változatlanul vásárol a nemzetközi elhatárolódások miatt a világpiacinál jóval olcsóbb orosz olajat, az ebből készült végterméket viszont világpiaci – de legalábbis hatósági – áron értékesíti. E tényezőnek a közzétett jelentésekben nincs nyoma. Ráadásul a Mol ezt a jogát – Orbán Viktor brüsszeli tárgyalásai nyomán – az EU-tagállamok döntő többségétől eltérően az év végét követően is megőrzi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!