Hetvenhárom nap alatt kelnek el a panellakások Budán

2022. október 31. – 07:25

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti panellakások közül a budai oldalon kínált ingatlanokat lehet hamarabb eladni, egy-egy adás-vétel átlagosan 73 nap alatt zárul le – derül ki az MTI-nek kiadott Duna House-elemzésből, amely szerint például az óbudai lakótelepeken a 2020-as adatokhoz képest 37 százalékkal emelkedtek a panelotthonok átlagos négyzetméterárai, míg 2021-hez mérten 28 százalékos áremelkedéssel kell számolnia az idei évben annak, aki harmadik kerületi panelt keres.

A főváros budai kerületei közül a legtöbb panellakás a III. és a XI. kerületben található: utóbbiban a lakótelepi lakások átlagos négyzetméterára az idén már majdnem a felével többe kerül, mint 2019-ben, miközben ennél az ingatlantípusnál a legnagyobb vételárat,

61,5 millió forintot egy III. kerületi, 73 négyzetméteres ingatlanért fizették 2022-ben.

A Duna House adatai alapján a fővárosi új építésű ingatlanok esetében már szinte elképzelhetetlen a millió alatti négyzetméterár, a budai I. kerületben értékesített új építésűek négyzetméterára pedig már a 3 millió forintot is megközelítette. Az ingatlanközvetítő által 2022-ben a budai oldalon értékesített, legmagasabb értéket képviselő új építésű ingatlan egy XI. kerületi 69 négyzetméretes lakás volt 99 millió forintért. További lakáspiaci érdekességek a közleményből:

  • Idén a budai oldalon a legdrágábban és legmagasabb négyzetméteráron értékesített ingatlanért, egy 340 négyzetméteres, nagyon jó állapotú, medencés luxus okosotthonért panorámával, megközelítőleg 777 millió forintot adott az új tulajdonosa, ami több mint 2,2 millió forint négyzetméterenként.
  • A legnagyobb alapterületű eladott ingatlan egy 1356 négyzetméteres irodaház a Bécsi út közelében, amelyért 410 millió forintot fizetett a vásárló, ezzel ez az ingatlan lett 2022 legalacsonyabb négyzetméteráron elkelt budai ingatlana.
  • A legkisebb alapterületű lakásért, egy 18 négyzetméteres, jó állapotú, téglaépítésű minigarzonért 827 ezer forintot kapott négyzetméterenként az eladó.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!