Jaksity György: Ez az IMF behívásának klasszikus előszobája

2022. szeptember 26. – 13:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Az elmúlt hónapokban a magyar devizatartalék szintje a háromhavi import alá esett vissza. Ez az abszolút vörös zászló, az IMF behívásának klasszikus előszobája” – így látja a helyzetet Jaksity György közgazdász, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója. Jaksity a Szabad Európának adott terjedelmes interjút a hazai és európai gazdasági helyzetről.

Ebben beszélt arról, hogy:

  • Magyarország az egyik legrosszabb helyzetben lévő ország Európában, de az OECD-országok között is.
  • Nem biztos, hogy a jelenlegi recessziót is úgy érdemes kezelni, ahogy a 2008-2009-es válságot, hiszen a gazdaság a tartó fellendülés pályájára nem tudott visszaállni, és folyamatosan nő a világban lévő adósság mértéke. „Az elmúlt két évben volt egy lassulás, de már újra növekszik. Vajon mindig ki tudjuk nőni ezeket a problémákat az adósság növelésével, fiskális és monetáris enyhítéssel? Valószínűleg nem.”
  • Szerinte az is mutatja, hogy nem stimmel valami a meglévő rendszer működésével, hogy „recesszióba kell taszítani a gazdaságokat ahhoz, hogy egyáltalán megközelítsük felülről az inflációs célt. (…) Ha gyakorlatilag egy teljes eszköztárral felfegyverzett gazdaságpolitika fiskális, monetáris és egyéb eszközökkel nem tudja az egyik évtizedben alulról elérni, majd a következő évtizedben felülről elérni ezt a célt, akkor lehet, hogy más célt kell megjelölni, vagy más eszközrendszert kell rendelni hozzá.”
  • Az összes uniós tagállam közül Magyarország az egyik legmélyebben integrált az európai gazdaságba. „Elsősorban a külkereskedelme, de legalább ennyire a pénzügyi és tőkefolyamatok, nem utolsósorban a kapott támogatások miatt. Ami Európának jó, arról mondhatjuk, hogy nekünk is jó. Ami Európának rossz, az nekünk is rossz. Nincs önálló modell vagy önálló magyar praxis. Európának pedig létszükségleti kérdés, hogy a globalizáció – ha meg is állt a folyamata – ne forduljon vissza. Az unió gazdasága – hazánkhoz hasonlóan – nagyon nyitott szerkezetű. Emiatt most hatalmas folyófizetésimérleg-hiányokat produkál.”
  • Az orosz energiabehozataltól Magyarország függ a legjobban.
  • Szerinte Magyarországon a rossz számok csak később jelennek majd meg. Az első félévben „Európa egyik legjobb gazdasági növekedését produkáltuk, de ehhez kétezer milliárd forintot szét kellett dobni, amit most szív vissza a kormány különböző módszerekkel. Egyrészt adókkal, másrészt az energiaár-támogatások részbeni visszavonásával.”
  • Az ársapkák, lakosságvédelmi intézkedések fenntarthatatlanok, ezért lassan meg fognak szűnni, itt lesz Európa egyik, ha nem a legmagasabb inflációja.
  • Ez várhatóan úgy csökkenhet majd, ha a vásárlóerő is csökken, márpedig ha az emberek a pénzük nagy részét a rezsire költik, akkor kevesebb jut más termékekre. Illetve „abban lehet bízni, hogy az energiaárak is csökkenni fognak, ha nem is térnek vissza arra a nagyon alacsony szintre, ahol a 2010-es években voltak. Ezek együttes hatásaként fog csökkenni az infláció. De évekig fog tartani, mire elkezdjük megközelíteni a jegybanki inflációs célokat.”
  • A magyar energiakitettség az egyik legmagasabb Európában. „Attól, mert ársapka van az egyéni felhasználóknak, az országnak még ki kell fizetnie a teljes gázárat. Minden ellenkező állítással szemben mi ugyanúgy piaci árat fizetünk az orosz földgázért, mint bárki más Európában. Ez a számla felment havi egymilliárd euró fölé.”

Jaksity beszélt még arról is, hogy aligha lesz megúszható a recesszió elbocsátások nélkül, és arról is, hogy

„Az elmúlt hónapokban a magyar devizatartalék szintje a háromhavi import alá esett vissza. Ez az abszolút vörös zászló, az IMF behívásának klasszikus előszobája.”

Magyarország devizahelyzete ma kritikus, emiatt különösen fontosak az uniós források. „Egyszerűen devizára van szükségünk. Ez mindent felülír. Ez mindaddig így lesz, amíg ilyen energiaszámlát kell fizetnünk, és deficites a fizetési mérlegünk, és biztos, hogy nem hetek vagy hónapok alatt fog visszatérni a normális kerékvágásba.”

A devizatartalékot ahogy lehetett, emelték. Hogy mi marad még? „Ha én repülgetnék Moszkvába, biztos, hogy megkérném az ottani elvtársakat, hogy adjanak valamilyen halasztási lehetőséget, mert kifogyóban van a devizakészletünk. Lehet, hogy működik, és tudunk valami kedvezményt kapni, de az biztos, hogy a végén drágább lesz, mint bármi, ami eszünkbe jut. Hogy pénzben mérik ezt a drágaságot, vagy valamilyen geopolitikai elköteleződésben, azt nem tudjuk. Az biztos, hogy senki semmit nem fog ingyen adni, sem nekünk, sem másnak. Nem tudom, hogy van-e halasztott fizetési lehetősége Magyarországnak vagy a közbeiktatott állami vállalatoknak. De ez lenne a legnyilvánvalóbb alternatíva. Ha sem ez, sem az nem működik, és tovább fogynak a tartalékaink, akkor jön az IMF.”

Jaksity szerint abban lehet bízni, hogy augusztus végén, szeptember elején drasztikusan elkezdett csökkenni a villamos energia és a földgáz tőzsdei árjegyzése. Arról, hogy a kijózanodás évei következnek a gazdaságban, ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!