A YouTube és a Facebook megígérte, hogy több figyelmet fordít a szélsőséges tartalmak kiszűrésére

2022. szeptember 16. – 09:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gyűlöletbeszéd elleni csúcsot tartottak Washingtonban a Fehér Házban, ahol a technológiai óriáscégek médiafelületei, köztük a YouTube és a Facebook is megerősítette abbéli szándékát, hogy ezentúl több figyelmet fordít a szélsőséges tartalmak kiszűrésére – írja az MTI.

Több amerikai törvényhozó és szakértő évek óta bírálja a YouTube-ot, a Facebookot és a Twittert, hogy átengedik felületeiken a gyűlöletbeszédet és az erőszakot szító bejegyzéseket.

Tavaly például azt is vizsgálták, hogy a közösségi médiafelületeknek mekkora szerepük volt az amerikai kongresszusnak otthont adó washingtoni Capitolium elleni 2021. január 6-i támadásban.

A megbeszélésen Joe Biden amerikai elnök és a techcégek képviselői mellett szakértők, gyűlölet-bűncselekmények túlélői és a nagy amerikai pártok vezetői is jelen voltak.

Biden az egyeztetést követően bejelentette, arra fogja kérni a kongresszust, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az érintett cégek jobban felelősségre vonhatók legyenek a gyűlöletbeszéd terjesztése esetén, de jelen lévő cégek képviselői is fontos ígéreteket tettek:

A YouTube bejelentette, hogy kiterjeszti az erőszakos, szélsőséges tartalmakra vonatkozó szabályait, az erőszakos cselekvéseket dicsőítő tartalmak megítélése során pedig nem tesznek majd kivételt azokkal a felhasználókkal sem, akiknek nincs közük terrorista szervezetekhez. A cég olyan médiaismereti kampányon is dolgozik, amely a fiatalabb felhasználókat segíti az olyan manipulatív tartalmak észlelésében, amelyek célja a szándékos félretájékoztatás.

A Microsoft közölte, hogy az iskolákhoz eljuttatja mesterséges intelligenciáinak és gépi tanulási algoritmusainak egy hozzáférhetőbb és könnyebben működtethető változatát annak érdekében, hogy megkönnyítsék az erőszakos tartalmak kiszűrését és megelőzését.

A Facebook mellett a WhatsAppot és az Instagramot is működtető Meta pedig bejelentette, hogy összefog a terrorellenes fellépésre és a szélsőségek elleni küzdelemre szakosodott Middlebury intézet kutatóival.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!