Egy korábbi Facebook-fejlesztő szerint a közösségi oldal is felelős a Capitolium ostromáért

2021. október 4. – 06:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Facebook egyik korábbi termékfejlesztője, Frances Haugen arról beszélt egy interjúban, hogy a közösségi oldal Joe Biden megválasztása után túl korán kapcsolta ki azokat a biztonsági beállításokat, amelyek a dezinformációik és az álhírek terjedését akadályozzák, pusztán azért, hogy több hirdetési bevételhez jusson a cég, írja a CBC. Haugen szerint ez is közrejátszott abban, hogy január 6-án Trump hívei megostromolták a Capitoliumot, az amerikai törvényhozás épületét. A zavargásokban többen életüket vesztették, egy tüntetőt a Capitolium épületén belül lőtt le a capitoliumi rendőrség egy tagja.

Haugen 2019-ben csatlakozott a Facebookhoz, előtte a Google-nél és a Pinterestnél is dolgozott. Arról is beszélt, hogy a Facebooknál állandó konfliktusok voltak abból, hogy a közösség vagy a cég érdekeit tartsák-e szem előtt, és általában utóbbi győzött, mindig úgy optimalizálták az algoritmust, hogy még több hirdetési bevételhez jussanak.

A szakember szerint a Facebook 2018-ban úgy változtatta meg a hírfolyam algoritmusát, hogy annak hatására megszaporodtak a gyűlölködő tartalmak az oldalon, viszont azt látták, hogy még többen regisztrálnak, és a felhasználókat is közelebb hozzák egymáshoz, aminek köszönhetően több hirdetést tudtak eladni. Haugen is tanúskodni fog azon a szenátusi meghallgatáson, amit a Facebook fiatalokra gyakorolt káros hatásai miatt hívtak össze.

A Facebookot üzemeltető cég PR-igazgatója, Nick Clegg félrevezetőnek nevezte Haugen állításait, szerinte a Facebook minden tőle megtesz az oldal biztonságos használata érdekében. A Facebook dolgozóinak kiküldött memójában is arról ír, hogy alaptalanok a cég ellen mostanában felhozott vádak.

A Wall Street Journal nemrég közölt egy cikksorozatot a Facebookról, a most nyilvánosság elé álló Haugen volt az, aki kiszivárogtatta az abban bemutatott dokumentumokat. Ezek alapján a Facebook tökéletesen tisztában volt egy sor olyan problémájával, amelyek miatt rendszeres kritikát kapott, mégsem tett érdemi lépéseket a megoldásuk felé. Például a Facebook pontosan tudja, hogy az Instagram rossz hatással van a tinédzserlányok egy jelentős hányadára, és mentális problémákat okozhat azoknál, akik elégedetlenek a testükkel. A cég korábban tagadta, hogy ilyen hatása lenne a platformnak, legutóbb azt kommunikálták, hogy az Instagram még hasznos is a kamasz lányok számára.

A cikksorozat említést tesz az algoritmus megváltoztatásáról, amiről Haugen is beszélt. A Facebook azt ígérte, hogy a valódi emberi interakciókat tolja előtérbe, ezzel javítva a felhasználók mentális jólétét. A belső dokumentumok szerint a változtatás ellentétes hatást ért el: a hírek, politikai tartalmak letekerése nemhogy javított volna a helyzeten, hanem épp a megosztóbb, kiélezettebb tartalmak és mérgesebb viták felé tolta el a platformot. A cégen belül javasolt megoldásokat Mark Zuckerberg cégvezér elutasította, mert attól tartott, hogy a felhasználói interakciók csökkenését eredményezné.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!