Nem Mészáros cégéhez megy a pénz, amit a drágább gázért beszednek

2022. augusztus 19. – 17:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába adja kicsit drágábban a földgázt, nem Mészáros Lőrinc gázcégét illeti a pluszbevétel a magasabb áron eladott gázért, hanem a gázt szolgáltató MVM-et, a tárolókat és más cégeket – tájékoztatta a Telexet közleményben a cég. Eszerint a minisztérium által meghatározott magasabb árat nem ők kapják meg.

Korábban írtuk, hogy Mészáros Lőrinc cége, az Opus Tigáz drágábban adja a gázt a saját elosztási területén, mint a többi hasonló cég. Ez az állítás ugyan igaz, de a a cég közleménye szerint:

  • az ő területükön azért magasabb az ár, mert kisebb a népsűrűség és távolabb van az ország közepétől, így drágább a gázvezetékek fenntartása,
  • a gázárnak az a forgalomarányos díja a drágább a Tigáz területén, amely nem is őket illeti, hanem az MVM Next-et, a gáztározókat üzemeltető cégeket és az ellátás többi résztvevőjét.

A cég közleményében kiemeli, hogy az Opus Tigáz csak a gázszolgáltatási alapdíjat (amely mindenhol azonos), és az elosztói rendszerhasználati díjat kapja meg, ez utóbbi pedig a Tigáznál a többi gázszolgáltató átlagához tartozik. (Az E.ON mindkét elosztócége drágább.)

A cég szerint az egyetemes gázszolgáltatás díja már 2012-ben a Tigáznál volt a legmagasabb, amikor a cég még olasz tulajdonban állt. Ennek az oka, hogy ők az alacsony népsűrűségű Kelet-Magyarországot látják el gázzal, amely szerintük logisztikailag nehezebb, mint az ország többi részére szállítani. (Itt meg kell jegyezni, hogy a Tigáz területén nem kiemelten alacsony a népsűrűség, azonban valóban ezek a megyék vannak a legtávolabb az ország közepétől, ráadásul számos kistelepülésekkel tarkított régió is tartozik a cég ellátási területéhez.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!