Tovább zuhan a forint, már a 406 forintot is átlépte az euró

2022. augusztus 16. – 09:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A forint hétfői gyengülése tovább folytatódott kedden, kilenc óra körül pedig már annyira leromlott, hogy ismét többe került egy euró négyszáz forintnál. Kilenc óra körül egy euró 401 forint fölött volt, később még tovább romlott a magyar deviza, 402 forintot is kellett már fizetni egy euróért, tíz óra után pedig a 404 forintot is meghaladta. Délután kettőre 406 forintot is elérte, és egyelőre nem látszik, hogy megállna. Legutóbb július végén volt ilyen gyenge a forint az euróval szemben.

Fotó: Google
Fotó: Google

A gyengülés azután következett be, hogy péntek este negatívra rontotta Magyarország kilátását a Standard & Poor’s amerikai hitelminősítő. Az S&P döntése egy esetleges későbbi leminősítés lehetőségére utal, a hitelminősítő szerint legalább egy a háromhoz az esélye annak, hogy két éven belül rontják a besorolásunkat.

A múlt héten egyébként erősödött a magyar deviza, a június eleji szinteket megközelítve 392 alatt is járt az euró ára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!