Már a kazahok is próbálják csökkenteni a kiszolgáltatottságukat Oroszország felé

2022. augusztus 12. – 23:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kazahsztán várhatóan szeptembertől Azerbajdzsán legnagyobb olajvezetékén keresztül értékesíti nyersolajának egy részét, mert alternatívát keres a bizonytalanná vált oroszországi útvonal mellett, írja a Reuters.

A kazah olajexport a világ olajkínálatának több mint 1%-át teszi ki, azaz nagyjából napi 1,4 millió hordó nyersolajat termel a hatalmas területű állam. Ezt 20 éve a CPC csővezetéken keresztül szállítják Oroszország fekete-tengeri kikötőjébe, Novorosszijszkba, amely hozzáférést biztosít a világpiachoz.

Júliusban azonban egy orosz bíróság a CPC bezárásával fenyegetett, ami arra késztette a kazah kormányt és a nagyobb külföldi termelőket, hogy elővigyázatosságból más értékesítési csatornákra is kössenek szerződéseket.

Egy, az ügyet ismerő forrás szerint a kazahsztáni Kazmunaigaz (KMG) állami olajvállalat előrehaladott tárgyalásokat folytat az azerbajdzsáni SOCAR állami vállalattal arról, hogy évi 1,5 millió tonna kazahsztáni nyersolajat lehessen értékesíteni azon az azeri vezetéken keresztül, amely Törökország földközi-tengeri kikötőjébe, Ceyhanba szállít olajat. Más források szerint további évi 3,5 millió tonna kazah nyersolaj szállítása 2023-ban kezdődhet meg egy másik azeri vezetéken keresztül egy grúziai kikötőbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!