A 480 forintos benzinárstop megszüntetéséről ír az Orbán-kormány volt helyettes államtitkára

2022. augusztus 9. – 17:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha a Barátság kőolajvezeték leállítása után nem fog érkezni olaj az Adria olajvezetéken Magyarországra, akkor a kormánynak meg kell szüntetnie a 480 forintos benzinársapkát, mivel üzemanyagimport nélkül hatalmas hiány alakulhat ki – írja a Facebookon Holoda Attila energiapiaci szakértő, aki 2012-ben a második Orbán-kormány idején a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energetikáért felelős helyettes államtitkára volt.

A Facebook-bejegyzésben Holoda röviden összefoglalja a helyzetet:

  • Augusztus 4-én leállt a Barátság vezeték déli ága, amely Magyarországot, Szlovákiát és Csehországot látja el orosz nyers kőolajjal. Az orosz szállítóvállalat, a Transznyeft a szankciók miatt nem tudta átutalni a Gazprombankon keresztül a tranzitdíjat az ukránoknak, ezért Ukrajna leállította a forgalmazást a csővezetéken.
  • A százhalombattai Dunai Finomítót egy már régóta esedékes karbantartás miatt részlegesen leállították, így a magyar finomító amúgy is csak a teljesítményének nagyjából 60 százalékát tudja nyújtani.
  • Az importőr üzemanyag nagykereskedők továbbra sem hajlandók az ársapkával rögzített 480 Ft/l áron behozni üzemanyagot az országba, hiszen az veszteséges lenne számukra.
  • Az áprilisi műszaki baleset miatt továbbra is áll az OMV schwechati finomítója.
  • Másfél hete a cseh UniPetrol egyik finomítójában következett be műszaki baleset, amely szintén a közép-európai üzemanyag ellátókapacitás-szűkülését eredményezte.


Holoda helyzetértékelése szerint a turisztikai szezon, valamint a nyári mezőgazdasági munkák közepette a Molnak főhet a feje, hogy hogyan lesz képes biztosítani az üzemanyag-ellátást. Holoda szerint kérdéses, hogy hozzányúl-e a magyar kormány a stratégiai nyersolaj-készlethez. Ez 90 napra elegendő, nagyjából 640 ezer tonna feldolgozásra váró, többnyire orosz nyers olajat jelent.

A szükséges mennyiség leszállítására alkalmas lenne a korábban nagy viták kereszttüzébe került Adria vezeték, amely a tengeri szállítással érkező nyers kőolaj szállítását teszi lehetővé az Adria és Százhalombatta, valamint Pozsony között. Ehhez azonban az is kell, hogy érkezzen az adriai kikötőbe a tengeren kőolaj. A vezeték kapacitása névlegesen is évi 10 millió tonna, azaz elegendő szállítókapacitás volna, ha lenne mit szállítani rajta.

A szakértő szerint ha a helyzet nem rendeződik egyhamar, akkor

„a fenti lehetőségeken túl a magyar kormánynak újabb »választási kampányelemét« kell lenulláznia, mert meg kell szüntetnie a benzin ársapkát, mivel üzemanyag import nélkül, hatalmas hiány alakulhat ki! Ehhez viszont az kell, hogy a külföldi nagykereskedőknek megérje behozni Magyarországra az üzemanyagot.”


Holoda szerint még enélkül is komoly fennakadásokra lehet számítani az üzemanyag-ellátásban. Az ilyenkor törvényszerű pánikfelvásárlások erre még rá is tehetnek, ami a korlátozott kiszolgálás (5-10-20-50 liter naponta) miatt már most is hatalmas vitát okoz egyes benzinkutakon.


Márpedig, ha az emberek mozgásukban – saját hibájukon kívül –korlátozódnak, az össznépi felháborodást eredményezhet (mégiscsak fontos dolog a szabadság, ugye?). Akár még egyes embereknek a tengerparti szabadságát is idő előtt megszakíthatja az országos káosz

– írja a szakértő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!