A gyönge forint miatt is erősebb volt az idei június a tavalyinál

2022. augusztus 5. – 09:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén júniusban másfélszeresére nőt a vendégéjszakák száma a tavaly júniusihoz képest, közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A belföldi vendégek száma 30, vendégéjszakái 18 százalékkal nőttek, legnépszerűbb célpontjaik a Balaton és a Budapest–Közép-Duna-vidék voltak.

A külföldi vendégek száma közel négyszeresére, vendégéjszakái három és félszeresére emelkedtek. A külföldiek visszatértek Budapestre, többnyire a fővárost és környékét keresték fel.

A szállásadókhoz 43 milliárd forint folyt be, ami a tavalyihoz képest 70,7 százalékkal magasabb összeg.

Forrás: KSH
Forrás: KSH

A hazai turisták számának növekedése a forint gyengülésében és az ezzel járó gazdasági bizonytalanságban keresendő, és pont a forint gyengesége, az ország relatív olcsósága miatt is lett ismét kedvelt a külföldiek körében.

Ezt erősíti Takács Márton, a Moore Global Hotel és Turizmus munkacsoportjának globális vezetőjének csütörtöki nyilatkozta: „Magyarországon a kiemelt nyaralóhelyeken továbbra is a belföldi kereslet a legmeghatározóbb. Ezt a hatást jelentősen tovább erősítette, hogy a forintárfolyam 400 forint fölé kúszása sokakat terelt át a külföldiről a belföldi desztinációk felé.”

A keszthelyi Festetics-kastély – Fotó: Nurphoto / Beata Zawrzel/NurPhoto / Getty Images
A keszthelyi Festetics-kastély – Fotó: Nurphoto / Beata Zawrzel/NurPhoto / Getty Images

A növekedéshez hozzájárult minden bizonnyal, hogy az oltások védelmet nyújtanak az újabb koronavírusjárvány-hullámokkal szemben, az emberek turistaként is nagyobb biztonságban érzik magukat.

Ezzel együtt világviszonylatban a koronavírus-járványt megelőző 2019-es évhez képest még továbbra is óriási a lemaradás: a turistaérkezések száma idén január és május között még mindig 54 százalékkal volt kevesebb, mint akkor, Európa jobban teljesít, kontinensünkön csak 36 százalékos a lemaradás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!