Megújult a vasúti híd, amin a keleti és a nyugati országrész közötti forgalom 90 százaléka megy

2022. augusztus 04. – 14:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Átadták a megújult déli összekötő vasúti Duna-hidat, írja az MTI. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára, Vitézy Dávid szerint Kelet- és Nyugat-Európa között az egyik legfontosabb vasúti kapcsolat vezet át Budapest déli részén.

Arról is beszélt, hogy a megújult híd nem csak a vasúti személyforgalomban, hanem a nemzetközi teherforgalomban is jelentős szerepet tölt be, mert Európa három kiemelkedően fontos transzeurópai vasúti folyosója vezet át itt. Ezek összekötik a holland kikötőket és Spanyolországot Romániával, a Fekete-tengerrel, a Balkánnal vagy éppen Ukrajnával.

A déli összekötő vasúti Duna-hídon halad át a Magyarország keleti és nyugati országrészei közötti vasúti forgalom 90 százaléka, beleértve a tranzitforgalmat is. A felújításnak és a kapacitásbővítésnek köszönhetően a híd a következő évtizedekben is megbízhatóan tudja kiszolgálni a vasúti személy- és áruszállítást.

106 éve, 1916-ban fogalmazta meg a vasúttársaság fejlesztési stratégiájában, hogy a kétvágányos híd helyett nagyobb kapacitásra van szükség, és azóta szerepelt a tervekben az egyik legfontosabb magyar dunai vasúti átkelőnél a kapacitás növelése.
A beruházásra a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a kormány döntése alapján 2019-ben kötötte meg a kivitelezői szerződést az utóbbi évek egyik közbeszerzés bajnokával, a Duna Aszfalttal.

A kapacitásnövelés hozzájárul ahhoz, hogy a tehervonatok kisebb várakozási idővel, megbízhatóbban tudjanak áthaladni a szakaszon, valamint ahhoz is, hogy ne éjszaka kelljen közlekedniük, amikor zavarják a lakókat. Emellett a személyforgalom is bővülhet.

Felavatták a megújult déli összekötő vasúti Duna-hidat – Fotó: Máthé Zoltán / MTI / MTVA
Felavatták a megújult déli összekötő vasúti Duna-hidat – Fotó: Máthé Zoltán / MTI / MTVA

A mintegy 500 méter hosszú hídon naponta 150 személy- és száz tehervonat halad át, tavaly 2,8 millió utas használta, és idén eddig 1,7 millióan utaztak át rajta. Az építésnél új zaj- és rezgéscsillapítási technológiákat alkalmaztak. A rugalmas sínrögzítést, a zajárnyékoló falat, valamint a speciális polimer hídlemezeket mind a kisebb zajterhelés érdekében szerelték be.

A három acélszerkezet részeit Lengyelországban gyártották, közúton szállították Magyarországra, az összeszerelés és a festés már Budapesten történt. Csepelen húszméteres darabokból szerelték össze 80-90 méteres úsztatási egységekre, amelyeket hajókról emeltek be a helyükre. Negyvenezernél több csavart és több tíz kilométernyi hegesztési varratot használtak fel az építkezés során. A beruházás nettó 36 milliárd forintból valósult meg.