Megint 41 millióra büntette a jegybank a Raiffeisent

2022. augusztus 1. – 10:12

Másolás

Vágólapra másolva

307

41,25 millió forint bírságot szabott ki az MNB a Raiffeisen Bankra, amiért az továbbra sem rendelkezik megfelelő pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzésére szolgáló rendszerrel – írja az MTI. A jegybank 2020-ban vizsgálta meg a Raiffeisent, és már akkor kötelezte a céget, hogy tartsa be a jogszabályi előírásokat.

A mostani, úgynevezett utóvizsgálat megállapította, hogy a Raiffeisen nem alkalmazott megfelelő szűrést a már korábban bejelentett ügyfeleiknél. Az is kiderült, hogy a bank nem használ megfelelő paraméterezést a pénzmosás-gyanús ügyfeleknél.

A 41,25 millió forintos bírság kiszabásánál súlyosbító körülménynek számít, hogy a Raiffeisen 2020 óta kapott időt a rendszere átalakítására, de ezt nem tette meg. Enyhítő körülmény ugyanakkor, hogy más üzleti gyakorlatai egy részét megváltoztatta.

A Raiffeisen rendszeresen nem tud megfelelni a magyar jogszabályoknak, így 2020-ban egyszer már kaptak egy 49 milliós bírságot, júniusban pedig egy másik 34 milliósat is.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,23 Ft
USD 355,36 Ft
További élő árfolyamok!