Ritka időszak: a világ leggazdagabb embereinek vagyona rohamosan apad

2022. július 2. – 10:18

Ritka időszak: a világ leggazdagabb embereinek vagyona rohamosan apad
Elon Musk, a Tesla vezetője, a világ leggazdagabb embere: szegényedik. Fotó:Brendan Smialowski / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország éves GDP-jének a tízszeresét bukták el a leggazdagabb emberek az első félévben. Az ok: a tőzsdei visszaesés.

A világ 500 leggazdagabb emberének vagyona 1400 milliárd dollárral csökkent az idei első fél évben a globális részvénypiacok lejtmenete miatt, június végi állapot szerint – írja a Bloomberg.

A korábbi cikket most az MTI idézte, és valóban vannak nagy „bukók”.

Musk veszített a legtöbbet: mondjuk, volt miből

Különösen sokat veszített a Tesla vezetője, Elon Musk, csaknem 62 milliárd dollárt, de még ennél is többet, 63 milliárd dollárt az Amazon.com Inc. alapítója, Jeff Bezos.

Mielőtt azonban hangosan felsóhajtanánk, hogy „nem lennék most Elon Musk helyében”, azért rögzítsük: a Bloomberg vagyonuk alapján milliárdosokat rangsoroló Billionaires indexe szerint Musk továbbra is a világ leggazdagabb embere 208,5 milliárd dolláros vagyonával.

A második helyen Bezos áll 129,6 milliárd dollárral.

Őket a harmadik helyen az LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton SA elnök-vezérigazgatója, Bernard Arnault követi 128,7 milliárd dolláros vagyonnal, a negyedik helyen Bill Gates áll 114,8 milliárd dollárral.

Már csak négyen 100 milliárd felett

A lista szerint csak ők négyen rendelkeztek 100 milliárd dollárnál nagyobb vagyonnal a világon június végén, míg az év elején még tízen voltak. Az év elején még a tízes listán szerepelt például Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója, akinek a vagyona feleződött, az év eleje óta 65,5 milliárd dollárral 60 milliárd dollárra apadt, ami a 17. helyre volt csak elég a világ leggazdagabbjainak június végi listáján.

Hozzá kell tenni, hogy a téma talán legismertebb szakértője, vagyis a Forbes nem látja ennyire borúsnak a szupergazdagok helyzetét.

A Forbes máshogy tudja

Az amerikai lapnak van egy online vagyonkövető oldala, eszerint július 2-án nyolc üzletember is benne volt a 100-asok listájában (az úgynevezett 100 yardosok között). Fentieken túl Warren Bufett, az omahai bölcs, aki sokféle szektorba fektet be Berkshire Hathaway nevű cége révén, Sergy Brin és Larry Page, a két Google-alapító, Végül Larry Ellison, az Oracle első embere is még 100 milliárd dollár feletti vagyonnal bír.

Ám, akit jó érzéssel tölt el, ha legalább a számítógépén keresztül lát egy nagyon gazdag embert kevésbé gazdaggá válni, akkor kattintson bele egy-egy névbe és azt fogja tapasztalni, hogy olvad a vagyon, például Mark Zuckerberg esetében tényleg látványos a visszaesés.

Mi a magyarázat?

Az, ha pár ember Magyarország GDP-jének majdnem a tízszeresét el tudja veszíteni fél év alatt, elég ijesztő, de mielőtt Jókai Mór ismert regényének címét emlegetve, felsóhajtanánk, hogy „szegény gazdagok”, azért gyorsan rögzítsük, a leggazdagabbak továbbra is mocskosan gazdagok.

De a folyamat tényleg meglepő. Tíz átlagos év közül általában 9-ben az egymilliárd dollárnál vagyonosabb emberek vagyona nagyobb mértékben nő, mint a reál GDP (vagyis a GDP-emelkedés plusz az infláció).

Csak azokban a ritka időszaokban van ez másképpen, amikor a tőzsde nagyon látványosan esik. Ilyenkor azon amerikai dollármilliárdosok vagyona, akiknek a pénze főleg egy cég részvényeiben testesül meg, nagyobb ütemben szegényednek, mint az ahogyan az alacsonyabb jövedelműek helyzete változik..

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!