KPMG: Legyen kisebb az e-cigi adója, mint az igazi cigarettáé

2022. június 23. – 16:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A KPMG üzleti tanácsadó cég közzétette a dohánytermékek európai adóztatásának felülvizsgálatával kapcsolatos meglátásait. A rövid összefoglalóban a kockázaton alapuló megkülönböztetés mellett érvelnek, azaz úgy vélekednek, a hagyományos cigiknél kisebb adóteher sújtsa a kevésbé veszélyes termékeket, mint például az e-cigiket.

A jelentés szerint az adókulcsemelés önmagában nem csökkenti érdemben a dohányzók arányát, akik feketepiaci árukhoz fordulnak a leszokás helyett. Ez különösen igaz az alacsonyabb jövedelmű dohányosokra, főleg egy magas inflációval terhelt időszakban, amikor a fogyasztók egyébként sem képesek tolerálni a túlzott áremelkedést.

Az Európai Unió jelenleg érvényben lévő (2011-es) irányelve csak a cigarettákra és az „egyéb dohánytermékekre”, például a cigarettadohányra alkalmaz általános jövedéki adókat. A 2022 végére esedékes felülvizsgálat után ez várhatóan ki fog terjedni az e-cigarettákra, a hevített dohánytermékekre és a szájon át történő használatra szánt nikotinos párnákra is.

A tanácsadó cég kiemeli, a világ több országában, köztük az EU tagállamaiban is alacsonyabb a füstmentes termékekre vonatkozó adóteher a hagyományos dohánytermékeknél, amik magasabb egészségügyi kockázattal járnak. Ezt a megközelítést támogatták az uniós konzultációban részt vevő kormányok, szervezetek és polgárok túlnyomó többsége is.

Az elmúlt hetekben Magyarországon éles vita alakult ki az egyik ilyen újszerű dohánytermékről, az illegális, de a tinédzserek körében rendkívül népszerű Elf Barról. Az úgynevezett manórúdbizniszről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!