A magánegészségügy nem tud bedurranni, a NER buldózerei itt hatástalanok

A magyar lakosság egyre többet költ magánegészségügyre. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján már évi 950 milliárd forintot fizetnek erre a magyarok (vagyis fejenként évi 100 ezer forint megy magánegészségügyre) – mondta Molnár Csaba, a Political Capital munkatársa egy minap megjelent átfogó tanulmány bemutatóján. Mindez már harmada a teljes magyar egészségügyi költésnek, és a magánszféra elsősorban a járóbeteg-ellátásban jelent meg, de kezd erősödni a fekvőbeteg-ellátásban is.

Hol keressük a magánt?

A szakemberek azt is pontosan látják, hogy mely területeken használjuk leginkább a magánszférát.

A top3 szakág a fogászat, a nőgyógyászat, illetve a bőrgyógyászat, de egyre jobban terjed a laborvizsgálatokban, az egynapos sebészetben, a belgyógyászatban, illetve a gyerekgyógyászatban is.

Molnár Csaba a jelen mellett a jövőt is kutató tanulmányban a kilátásokról is beszélt. A 2010 óta regnáló Fidesz-kormányoknak ugyanis mindig is erős felhatalmazásuk volt, de mégsem volt igazán kiemelt az egészségügy megreformálása (ahogy az oktatásé sem).

Ezt bizonyítja az egészségügyi kiadások alacsony, ráadásul csökkenő aránya a magyar GDP-ből, de erre utal az is, hogy a kormányzati struktúrában miként kezelik az ágazatot (mint tudjuk, mostantól eléggé unikális megoldásként a belügyminiszter alá tartozik a szakterület).

Mindig is kockázat volt

A politikai szavazatgyűjtés opportunista világában amúgy is az a mondás járja, hogy az egészségügyi és az oktatási változtatásokba csak belebukni lehet. A terület összetett, a változások (például prevenció, képzés) pozitív hatásai pedig lassan érnek be, de sok az ellenérdekelt fél, és ha valaki kritikus (például egy orvos), elég sok választót elérhet az elégedetlenségével. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor maga is úgy fogalmazott egy éve, hogy

„Semmilyen egészségügyi átszervezés vagy reform nem lesz. Harminc éve követem az egészségügyi reformokat testközelből, és eddig azt láttam, hogy az egészségügyi reformokkal az emberek általában csak rosszabbul jártak.”

Ettől függetlenül természetesen fejlesztések azért történtek, elsősorban uniós forrásokból, vagy eseti „tűzoltó” problémakezeléssel, mint amilyen az orvosi bérek megemelése volt Covid-járvány idején.

Önálló tárca, vagy a BM alatt?

Az egészségügyi szakértők szerint annak azért van jelentősége, hogy a következő politikai ciklusban miként tekint a politika az ágazatra. Sinkó Eszter, az SE dékánhelyettese (Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar) úgy véli, hogy erősebb lenne az egészségügy érdekképviselete, ha például a kormányüléseken lenne közvetlen reprezentánsa is az ágazatnak, akár önállóan, akár a szociális feladatokkal együtt.

Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász szerint rossz egészségügyet lehet önálló tárca alatt is csinálni, ahogy egy nagyobb szervezetben is lehet jól dolgozni, de azzal ő is egyetért, hogy annak van (legalábbis szimbolikus) jelentősége, hogy van-e önálló szaktárca.

A szakemberek szerint sok minden segítette mégis a magánoldal fejlődését, és cikkünk innentől alapvetően azt vizsgálja, hogy miként lehetne még jobban előrelépni:

• A magyar lakosságnak több lett a pénze, hiszen intenzív volt itthon a béremelkedés.
• Van egyfajta kényszer is, hiszen az emberek a Covid idején még nehezebben jutottak hozzá az állami egészségügy kapacitásaihoz – mondta Kóka János, a Doktor 24 elnöke, aki a kétezres évek baloldali kormányaiban gazdasági és közlekedési miniszter volt. A kínálati oldal is fejlődött, hiszen külföldi, hazai NER-es és hazai piaci befektetők lepték el a szolgáltatói oldalt.
• Igencsak visszafogott tempóban, de a pénztárak, a biztosítók is fejlesztettek.

Állami, biztosítói finanszírozás

Utóbbi ponttal kapcsolatban azonban álljon itt egy megdöbbentő adat: Magyarországon a lakosság a magánegészségügyben döntő részben, 90 százalékban „zsebből” (out of pocket) fizet a szolgáltatásokért. Sőt, Molnár Balázs szerint a magyarok akár el is adósodnak ilyenkor.

Eközben csak 10 százalékot jelentenek a szervezett formák, egyelőre érdemi előrelépés abban sem látható, hogy a két rendszer (magán és állami) jobban kooperáljon a kapacitások optimális kihasználása érdekében. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) súlya a magánpiac megrendeléseiben nagyon alacsony, csak pár tízmilliárdot jelent, röntgenek, egyéb képalkotás, de újabban a szolgáltatók már sorra veszítenek teret a közfinanszírozott kapcsolataikból.

Ugyanakkor, mint a Növekedés.hu cikke is bemutatja, a szegmensben tényleg sok ismert hazai üzletember nevével találkozhattunk, vagy találkozhatunk ma is, Csányi Sándor, Wáberer György, Kóka János, Kovács Gábor, Lantos Csaba, Járai Zsigmond és Szivek Norbert volt vagy aktuális aktivitása mellett korábban a mostani miniszter Pintér Sándor környezete is beszállt, de az a csapat a Rahimkulov család javára kiszállt.

Egy kis múltidézés

Ha felidézzük a magánegészségügy hazai történeti fejlődését, vélhetően mindenki emlékszik arra, hogy először a „maszek” orvosok jelentek meg, és az állami kórházban betöltött munkájuk mellett a lakásrendelőkben is szolgáltattak pár órát.

Innen fejlődtek a komolyabb intézmények, és amint megérkeztek a tőkeerős szereplők, kezdett kettéválni a piac, lett egy teljesen „látható” 500 milliárd forintos professzionálisabb szegmens, és egy másik, a szétaprózott számlás, de néha „okos” lakásrendelős csapat.

A magyar magánegészségügyi piac mindenesetre igencsak eltér a fejlettebb, de akár a hasonlóan fejlett országok, például Románia struktúrájától is

– mondja Kóka János. Ott például ismert a havi díjas egészségügyi kártya fogalma, amihez adókedvezmény is párosul, és a konszolidáltság is sokkal nagyobb, a 700 millió eurós piacon van egy 200 és egy 300 millió eurós nagy szereplő is.

Mindenesetre mára elmondható, hogy itthon nagyjából minden adott egy szerves fejlődéshez. Vagyis

• vannak szolgáltatók;
• érkezik tőke;
• kialakult az országos lefedettség;
• illetve a lakosság körében van kereslet, igény a szolgáltatásokra;
• talán csak a finanszírozási kapcsolat hiányzik.

Utóbbit az elérhető egészségügyi biztosítások teremthetnék meg, mert mint említettük, a 950 milliárd forintos piacon ma csupán nagyjából 100 milliárd forint az intézményesített finanszírozás (ennek a nagyobb része az egészségpénztárak, a kisebb a biztosítók).

A Fidesz eléggé beszorult

Egy fejlettebb, hatékonyabb magánegészségügyi piacon alapvetés lenne a több biztosító és a professzionális finanszírozás megjelenése. Rendkívül érdekes, speciálisan magyar hatásmechanizmussal, de ennek mintha valamikor a Gyurcsány-kormány alatt elveszett volna az esélye.

Azt ma már nehéz visszafejteni, hogy a baloldali kormányzás mivel írta le magát tartósan a választók előtt. Ötlet sok lehet, ilyen lehetett a kettős állampolgárság ügye, a vizitdíj, a főváros korrupciós ügyei, a szélkakaskormányzás, az őszödi beszéd. De cikkünk szempontjából az a lényeg, hogy hiába beszélünk több mint egy évtizedes eseményekről, mégis máig itt maradt az önmagát is beszorító, megbéklyózó politikai kommunikáció, vagyis a Fidesz képtelen nyitni a magánpiac irányába.

Attól fél ugyanis, hogy majd azzal támadják, hogy fizetőssé teszi az egészségügyet, így egy különös trend zajlik, hivatalosan soha nincs ilyenről szó, miközben a közegészségügy alulfinanszírozásával és a kapacitásszűkével rejtetten mégis sok beteget irányít át a magánegészségügybe.

Vagyis maradnak a lopakodó reformok, aminek következtében a biztosítói és a szolgáltatói ágon is tapasztalható erősödés, de nem az állam tevékenysége nyomán, hanem inkább annak ellenére.

Őrületes bérek

A szakmabeliekkel beszélgetve, kiderült, a cégeknek most az is gondot okoz, hogy igen magasak lettek a munkaerő költségei. Miközben többen is elmondták, hogy ami most esetleg transzparens, az nem valódi előrelépés, csak legfeljebb láthatóvá vált. Vagyis a legnagyobb nevek, az „orvosbárók”, korábban is milliókat, de inkább tízmilliókat vittek haza havonta. Most azonban ez már nem a hálapénzből, hanem egy átlátható fizetési szisztémából érkezik, ahol a

• fiatal, jó szakorvosnak nagyjából nettó, vagyis katásan számlázott, pénze havi 2-2,5 millió forint;
• a befutott sebész 3-5 milliót kap;
• a sztársebész 5-10 milliót;
• a legteteje sok tízmilliót.

Vagyis a magánpiac még a bérek rendezése mellett is vonzóbb, mint a közegészségügy,

• ahol a Btk.-ba ütköző következményei lettek az amúgy valóban mindenki által rühellt hálapénznek;
• ahol esetleg omladoznak a falak;
• nem működik a klíma;
• de már nincsen nővér sem, mert elment Londonba, Stuttgartba, Stockholmba.

Azt hallottuk, hogy a magyar magánegészségügyben nagyjából a nyugati bér kétharmadát meg kell adni, azzal már ellensúlyozható a nyugati bér, miközben így az orvos közel maradhat a szüleihez, a barátaihoz, a megszokott kulturális közegben mozoghat, a megélhetési költsége is alacsonyabb.

Ezt pedig már kínálni képes, vagy legalábbis kínálni kényszerül a magyar magánegészségügy, viszont a szakdolgozók megtartása továbbra is nagy gond, ott ugyanis nagyjából ötszörös a nyugati bér, így a nővérbérek már a hazai magánpiacon is 500 ezer forint körül járnak.

A morál

A magyar egészségügy további problémája, hogy nem egységes a minőség. A kórház, az orvos nyilvánvalóan más, de itthon aztán tényleg nagyon különböző lehet. Magyarországon ma sem működőképtelen az állami egészségügy, de a homogenitás nagyon hiányzik.

A nagyjából 40 ezer magyar orvos között sokféle „minőség” van, az igazán jókért óriási a verseny, de sajnos a gyenge is könnyen talál helyet. Az országban nincsen kétrendszernyi orvos, aki pedig reggel kelletlenül viselkedik a kórházban, az délután a magánintézményben is alapvetően ilyen marad, miközben olyat is hallottunk, hogy van különbség, mert számít az igazodás, a mérés, a környezet.

Végül szintén morális kérdés, hogy a szolgáltatásoknál még mindig vannak torz ösztönzők, ha tetszik, korrupció.

Ki hogyan dönt, amikor a megoldás sokféle lehet: egy elhúzódó gyógytorna, injekciókúra, gyógyfürdő, gyulladásgátló gyógyszer, vagy egy gyors sebészeti beavatkozás.

Csak remélni lehet, hogy a végül megszülető döntést nem az motiválja, hogy a beteg nyilván a műtétet is „ki tudja fizetni”.

A csapdák

Természetesen kár lenne tagadni, hogy a magánegészségügyben is sok elkerülendő csapda van.

• Ha a biztosító és a szolgáltató egybeesik (ilyen megoldás is van a piacon), akkor ő majd nem akar költeni, a beteg nem kap megfelelő szolgáltatást.
• Ennek speciális alfaja, ha a biztosító szerződik egy céggel, és azzal lesz népszerű, hogy a topmenedzsmentnek kiváló szolgáltatást nyújt, miközben a dolgozók lázonganak, mert a szolgáltató rajtuk keres, vagyis a munkavállalók nem megfelelő kiszolgálásával gyarapítja a bevételét.
• Az sem mindig jó, ha a biztosító pontosan megmondja, hogy a biztosított melyik orvoshoz menjen, hiszen vannak olyan bizalmi szolgáltatások (például a nőgyógyászat), ahol komfortosabb a betegnek, ha a biztosító befogadja a bizalmi szolgáltató számláját.
• A fordított helyzet is veszélyes lehet, vagyis a túlszolgáltatás, a felesleges vizsgálatok elvégzése, ami ellen a transzparens informatikai rendszer véd, illetve talán az, hogy a szolgáltatók nem kockáztatják a biztosítói kapcsolatokat „okosban” elvégzett szolgáltatásokkal, és elég jól ki is vannak használva a kapacitások, nincs nagyon szükség felesleges vizsgálatokra.

Jön a NER

Említettük, hogy a befektetők között három fő csoport különböztethető meg: a külföldiek, a magyar üzleti körök és a deklaráltan vagy sejthetően kormányzati kedvenc „NER-esek”. Ám sok szektorral (építőipar, kommunikáció, biztonsági cégek) ellentétben itt nem olyan egyértelmű az állam torzító hozzáállása. Vagyis az utóbbi kör gyakran nyertese a pályázatoknak, van, ahol az állam segít ezeknek a köröknek, de máshol az állam meg mintha pont fordítva mozogna (például a meddőségi centrumokat még államosította is).

De maga a NER is óvatosabb, más szektorokhoz képest ugyanis itt nehezebb rövid távon nagy profitot csinálni, hiszen magas a beruházási igény (épületek, drága berendezések), nehezebb a jó munkaerőt biztosítani, a megtérülések hosszabb távúak.

Molnár Csaba szerint ez az ambivalens helyzet a 2022–2026-os ciklusban is így maradhat.

• Részben azért, mert nem hallani semmilyen mestertervről.
• Az ágazat Belügyminisztérium alá sorolása azt jelzi, hogy az egészségügy továbbra sincs a kiemelt fontosságú területek között.
• Jelentősebb forrásbevonás nem várható.
• Semmi nem utal arra, hogy rendeznék a köz- és a magánegészségügy viszonyát.
• Az azonban pozitív lehet, hogy talán konstruktívabb politikai viszonyra van esély a szakmai szervezetekkel.