Elkészült a nyilatkozat, amelyik a hitelmoratórium meghosszabbításához kell

2022. június 21. – 07:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elkészült az a nyilatkozat, amelyet július 31-ig kell benyújtaniuk azoknak, akik továbbra is élnének a hitelmoratórium lehetőségével – írta a Blikk. A kormány december 31-ig tolta ki a hitelmoratórium végét.

A hitelmoratórium összességében jelentősen meghosszabbítja a hiteltörlesztés idejét, nem csupán arra az időre, ameddig ezzel élt az ügyfél, hiszen az elmaradt befizetésnek is vannak kamatai. A szakemberek nem javasolják a hitelmoratórium fenntartását azoknak, akik már most is képesek fizetni a törlesztőrészleteket.

Akinek viszont létfontosságú, hogy időt nyerjen a törlesztők befizetésének újbóli megkezdéséig, annak július 31. a végső időpont – amennyiben erről az időpontról lecsúszik, már nem térhet vissza a hitelmoratóriumhoz.

A kormány a múlt héten döntött a többször meghosszabbított, legutóbb július 31-ig érvényes hitelmoratórium végső időpontjának újabb kitolásáról.

Az ehhez kapcsolódó, az igénylő által benyújtandó nyilatkozat szövegét a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal rendeletben határozta meg. A rendelet tartalmazza azt is, hogy a bankoknak hogyan kell tájékoztatniuk az érintett lakossági és vállalati ügyfeleket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!