Csodaszer mellékhatásokkal – a négynapos munkahét globális tapasztalatai

A 2020 elején kirobbant koronavírus-világjárvány alapjaiban írta át a mindennapjainkat és vele a munkavégzéshez kapcsolódó, hosszú évtizedek óta rögzült szokásainkat. Sok mindent nem köszönhetünk a járványnak, azt viszont igen, hogy rámutatott és igazolta: igenis működik az otthoni vagy hibrid munkavégzés, és bátran lehet új megoldásokkal próbálkozni.

Az ilyen új megoldások Szent Grálja már a pandémia előtt is a négynapos munkahét volt, a járvány kezdete óta viszont soha nem látott módon felerősödött az ezzel kapcsolatos kisebb-nagyobb emberkísérletek száma. Nagy-Britanniában június elején a világ egyik legnagyobb négynapos munkahétre vonatkozó tesztidőszaka indult, míg Magyarországon a Telekom kezd július és október között négy csapattal hasonló tesztbe.

Az előnyökről – több szabadidő, jobb munka-magánélet egyensúly, kevesebb kiégés – sok szó esik, a nagy négynaposmunkahét-várásban viszont elsikkad, hogy hátulütőből is van egy pár. Az eddig lezajlott nemzetközi próbálkozásokból szerzett tapasztalatok alapján ezeket járjuk körbe pró és kontra.

Olyan, mint a zsiráf

Ha négynapos munkahétről beszélünk, akkor gyorsan tisztázni is kell, hogy ez alatt két, a munkavállaló (és persze a munkáltató) szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható módon eltérő koncepciót értünk. Olyan ez, mint a zsiráf: mindenki tudja, mire gondolunk, de valójában a zsiráf is négy faj, mégsem szoktuk ezt külön részletezni.

Pedig a négynapos munkahét esetében nem árt. Az egyik verzió szerint bérváltozás nélkül csökken a munkaidő, a 40 órás munkahét a négy nap miatt 32 órásra rövidül, cserébe viszont ugyanazt a fizetés kapja az illető, mint előtte. Ez a 100/80/100-as modellként híresült el: a fizetés 100 százalék marad, a munkaidő 80-ra csökken, viszont legalább a korábbi teljesítmény 100 százalékát várják el cserébe. A másik verzióban minden 100 marad, vagyis a négy nap alatt kell lehúzni a 40 munkaórát, tehát többet kell napi szinten dolgozni a plusz egy nap pihenőért.

Izland a mintapélda

Nem meglepő módon két szigetország számít élenjárónak a négynapos munkahét bevezetésében. Az egyikük Izland, ahol már a járvány előtt is komolyan foglalkoztak a témával: 2015 és 2019 között 40 helyett csak 35-36 munkaórából állt egy hét, fizetéscsökkenés nélkül. Az első kísérleti szakaszban 2500 izlandi dolgozó vett részt – ez Izland teljes dolgozó népességének több mint 1 százalékát jelentette.

A négyéves időszakot kiértékelő szervezetek arra jutottak, hogy a legtöbb munkahelyen a termelékenység nem csökkent, sőt volt, ahol még javult is. A munkavállalók arról számoltak be, hogy kevésbé érzik magukat stresszesnek és kiégettnek, elmondásuk szerint javult az egészségi állapotuk, valamint a munka és a magánélet egyensúlya is.

A kísérlet hatására az izlandi szakszervezetek újratárgyalták a munkarendeket, mára az izlandi dolgozók 86 százaléka vagy átállt rövidebb munkahétre, vagy elérhető neki ez az opció.

Új-Zélandon az Unilever globális vállalat indított egyéves tesztprogramot 81 dolgozójának. „A célunk az, hogy a teljesítményt az elvégzett munka, ne pedig az idő alapján mérjük. Úgy gondoljuk, hogy a régi munkamódszerek elavultak, és már nem felelnek meg a célnak” – mondta Nick Bangs, az Unilever új-zélandi részlegének ügyvezető igazgatója. Ha a kísérlet sikeresnek bizonyul, a hírek szerint más országokra is kiterjesztik a programot.

Amerikában és Kanadában kisebb-nagyon cégek szintén próbálgatják a rendszert, a briteknél pedig most indult 70 cég és 3300 dolgozó bevonásával a világ egyik legnagyobb tesztje. Ezt egyébként nem a részt vevő cégek és dolgozók száma szerint kell a legnagyobbnak tekinteni – Spanyolországban 6000 emberrel tesztelnek –, hanem abból a szempontból, hogy nagyon változatos területekre, sörfőzdéktől fish and chips árusokon át banki alkalmazottakig kiterjed. Skócia és Wales 2023-ban készül hasonló kísérlet lebonyolítására. Minden esetben a 100/80/100-as modellt követik, tehát kevesebb munkáért fizetnek majd ugyanannyit.

Ott van Belgium is, ahol február óta lehetőségük van a munkavállalóknak a négynapos munkahét kérésére – itt 38 óra a munkahét, tehát többet kell dolgozni napi 8 óránál. Alexander de Croo belga miniszterelnök egyébként elsősorban az EU-s szinten hírhedten merev munkaerőpiac fellazulását várja a lépéstől.

A velük szomszédos Németországban egyelőre a startupok érdeklődnek a négynapos munkahét iránt, bár itt már amúgy is 34,2 óra átlagban a munkahét, szóval alapból élen járnak a Euronews cikke szerint.

Magyarországon vegyesek a tapasztalatok, ahogy azt a Forbes is írja. Van, ahol nem hivatalos formában már négy éve él (nyaranta) a négynapos verzió, más szektorokban ha nem is kifejezetten ezt, de az abszolút rugalmasságot keresi a legújabb generáció, „miért üljek nyolc órát az irodában, ha ugyanazt két óra alatt, otthonról is el lehet végezni” alapon.

Japánban viszont épp a nagyobb cégek próbálgatják a rendszert, részben azért, mert a kormány is szeretne nagyobb figyelmet fordítani az állampolgárok munka-magánélet egyensúlyának helyreállítására. Persze ez abban az országban, ahol elég sokan szó szerint halálra dolgozzák magukat, különösen üdvözlendő lenne. 2019-ben például a Microsoftnál volt egy kísérleti időszak az országban, szerintük ez alatt 40 százalékkal nőtt a hatékonyságuk.

Nem varázsfegyver

Talán pont ez a Microsoft-eredmény az, ami miatt mindenki csodaszerként tekint a négynapos munkahétre, de az csak a teljesítmény növekedésére fókuszál, arra nem, hogy a dolgozók milyen áldozat árán pörgették magukat túl adott esetben. Érdekes visszatérni az Unilever új-zélandi tesztjére, ahol szintén az a fokmérő, elvégezhető-e az ötnapi munka négy nap alatt. Egy korábbi, szintén új-zélandi tesztprogramról készült tanulmány szerint jelentősen nőtt a nyomás az érintett dolgozókon, akik nehezen tudtak alkalmazkodni a megnövekedett elvárásokhoz, és ettől nemhogy javult, de romlott az életminőségük bizonyos esetekben.

A pluszmunka miatti megnövekedett stressz szinte minden eddigi kísérlet során előjött. Ez érhető is, a kérdés csak annyi: a plusz egy nap pihenés ellensúlyozza-e a négy nap alatt felgyülemlő pluszstresszt. Egy korábbi új-zélandi teszt kiértékelése közben arra jutottak, hogy többeket felvillanyozott, hogy folyamatosan a maximumon kellett teljesíteniük, másokat viszont ez pont annyira leterhelt, hogy a négynapos munkahéttel nyert plusz egy nap pihenő el is veszett, mert azon csak a keményebb munkát tudták kipihenni, nem igazán tudtak kikapcsolódni.

Erre az egészre egy San Franciscó-i fintech startup vezetője, Ryan Breslow alkotott remek hasonlatot. Szerinte oroszlánként és nem tehénként kell dolgozni – utóbbi csak legelészik a munkáján, előbbi viszont nagy intenzitással esik neki a dolgoknak. De Breslow is elismeri a Wired cikkében, hogy nem mindenki oroszlán – amikor saját cégénél közvélemény-kutatással szondázták a négynapos munkahét hatásait, a dolgozók 94 százaléka, a menedzserek 91 százaléka volt annak megtartása mellett, 40 százalékuk viszont egyértelműen több stresszről számolt be.

És ehhez hozzájön az is, hogy valójában nem is négynapos munkahetet tartottak – a cégnél elég sokan a papíron szünnap pénteken is leültek a számítógép elé programozni, mert azzal, hogy ez nem számított munkanapnak, nem kellett mindenféle mítingektől, munkatelefonoktól tartaniuk, és szabadon, a maguk tempójában dolgozhattak.

Ugyanerről számolt be a már említett Forbes-cikkben a magyar bróker-összehasonlító, a Brokerchooser is. Náluk kiderült, hogy el lehet végezni öt nap munkáját négy alatt is, de „egyrészt sokkal feszítettebbé, stresszesebbé váltak a napok, hogy tényleg beleférjenek az időbe, másrészt volt olyan a zömében fejlesztőket, programozókat foglalkoztató csapatból, aki úgy gondolta, hogy hadd ossza be inkább ő a maga idejét, hadd dolgozzon néha hétvégén, ha neki ahhoz van kedve, és lazábban a hét más napjain” – mondták.

A probléma pont ebből adódik, hogy sem a dolgozók, sem a munkahelyek, sem az egyes szakmák nem egyformák. Bárhogy is nézi az ember, eggyel kevesebb napot dolgozva kell ugyanazt a mennyiséget teljesíteni, de ez nem mindenkinek megy annyira könnyen, egyeseknek komoly stresszt okoz akár csak a napi 2 óra plusz, vagy az, hogy 32 órába tömörítsék bele azt, amire korábban 40 órájuk volt.

Az egyébként világos az eddigi kísérletek tapasztalataiból, hogy a legtöbb helyen, ahol belevágtak a négynapos munkahétbe, volt min áramvonalasítani a munka szempontjából, így többnyire belefért négy napba is az, amire korábban öt kellett. Lecsökkent például a mítingek száma, gyakrabban merült fel a kérdés, hogy biztos szükség van-e egy akárhány fős leülésre, vagy esetleg elég helyette egy email több címzettel.

A pozitív hozadék mellett viszont elmaradtak más, a közösség szempontjából fontosabb dolgok is. Azzal, hogy mindenkinek hiperfókuszáltnak kell lennie hétfőtől csütörtökig, lerövidültek a munkaidőben tartott szünetek, nem maradt idő beszélgetésre, pedig sokaknak – például a gyereküket egyedül nevelő szülőknek – a munkahely az egyike annak a kevés helynek, ahol felnőttekkel kerülhetnek interakcióba, és nem csak a bolti eladóval, a tanárral, a buszsofőrrel van meg a köszönés. De a kreatív munka kárára is mehet az, ha mindenki csak arra összpontosít, hogy legyen meg a saját dolgával csütörtökön zárásig, eközben viszont elmarad a közös ötletelés, a csapatmunka. Igaz, ezeknek egy része a home office miatt is háttérbe tud szorulni.

Miért ez a sztenderd?

Maga az ötnapos munkahét – már ahol persze – Henry Fordnak és a Ford Motor Companynak köszönhető. Ford forradalmasította az autógyártást a gyártószalag bevezetésével, ezek mellett iszonyatos munkát végeztek a gyár dolgozói. 1926-ban viszont, a szakszervezet nem kis nyomására, Ford úgy döntött, hogy az addigi gyakorlattal szemben a vasárnap mellé a szombatot is odaadja munkásainak. A legenda szerint ebben az is közrejátszott, hogy bízott benne, a plusz egy szabadnapot nyerő munkások majd Ford T-modellt vesznek, hogy a szabadidejükben minél több helyre eljuthassanak.

A T-modell ideje 1927-re leáldozott, az ötnapos munkahét viszont velünk maradt, nagyban amiatt, hogy valóban jelentősen növelte a dolgozók hatékonyságát. Az 1950-es évek Amerikájában ezért már a négynapos munkahét miatt verték az asztalt egyes szakszervezetek, 1956-ban maga az akkor még csak alelnök, későbbi elnök Richard Nixon is arról beszélt, hogy „a nem túl távoli jövőben” megállapodás születhet erről.

Itthon persze másképp mentek a dolgok. Amikor Nixon már a négynapos munkahétről álmodozott, mind a Rákosi-, mind a Kádár-korszakban 48 órát dolgoztak az emberek. A 40 órás munkahétre is fokozatos volt az átállás, 1967 és 1975 között 44 órás volt (a hivatalos csökkentés 1972-ben valósult meg), ekkor vezették be azt is, hogy minden második szombat már szabad volt.

Az ötnapos munkahétre való áttérést egy 1981. április 27-i kormányrendelet foglalta magában, igaz, minderre egyéves átmeneti időszakot biztosítottak. Az ötnapos munkahét ekkor még 42 óra volt, ez 1984-ben csökkent 40 órára – ez tartja magát a mai napig.

Plusz egy nap az plusz egy nap

A négynapos munkahét lényegét pont az jelenti, amit a június elején kezdődő brit teszt során is vizsgálnak. „Azt fogjuk elemezni, hogy a munkavállalók hogyan reagálnak a plusz szabadnapra a stressz és a kiégés, a munkával és az élettel való elégedettség, az egészség, az alvás, az energiafelhasználás, az utazás és az élet számos más aspektusa szempontjából” – mondja Juliet Schor, a Boston College szociológiaprofesszora, aki részt vesz a kísérlet kiértékelésében.

Fentebb részletesen taglaltuk a hátulütőket, a legtöbb esetben viszont igazolható a plusz egy nap pozitív hatása mentális, esetekben viszont anyagi szempontok alapján is. Egyfelől, a négynapos munkahétre áttérő cégek esetében drasztikusan esett az „egynapos betegségek” száma – nem volt szükség egy hirtelen kivett péntekkel vagy hétfővel meghosszabbítani a hétvégét, vagy akár egy rövid, pár órás ügyintézést igénylő dolog miatt sem kellett extra szabadnapot kivenni, hiszen erre ott volt a plusz egy nap.

A Wired a négynapos munkagyakorlatról készített anyagában egy férfi arról beszélt, hogy bár csütörtök estére kicsinálta a rövidített munkahét, és csak zombiként tudta bámulni a tévét, imádta, mert ott volt a másnap, a péntek teljesen szabadon – szinte teljesen üres boltokban tudott bevásárolni, volt idő füvet nyírni. Kialakult egy új rendszer: a péntek az ügyintézés napja, a szombat a szórakozásé, a vasárnap pedig a leeresztésé, hogy hétfőre teljesen feltöltődjön, ami sikerült is.

A lap összesen 6 cég 15 munkatársát kérdezte meg, akik nagy általánosságban imádták a rendszert, még úgy is, hogy volt, amelyiknél 40 óra maradt a munkaidő, máshol viszont 32-re csökkentették, tehát nem egyenlő feltételek alapján nyilatkoztak.

A felszabadult péntek lehetőséget ad a fiatal szülőknek, hogy több időt töltsenek gyerekeikkel, de új hobbikhoz, illetve több testmozgáshoz is vezethet a plusz szabadidő. Egy, a BBC cikkében megszólaló londoni PR-cég egyik alkalmazottja azt mondta, a plusz egy nappal havi 400 fontot (most épp bő 180 ezer forintot) spórolt meg, mert kevesebb napot volt magánóvodában a gyerek.

Szintén fontos pozitív hatás lehet, hogy a plusz egy, nem munkával töltött nap akár ötödédével is csökkentheti egy ország karbonlábnyomát – legalábbis egy, a brit piacot vizsgáló kutatás erre jutott, bár alighanem ez alaposabb vizsgálatot igényelne, ha szélesebb körben is alkalmazni kezdenék a rövidebb munkaheteket.

Aki kimarad, lemarad

Nagyon sok munkaterületen viszont egyszerűen kivitelezhetetlen ideális formájában a négynapos munkahét. Egy, a hagyományos munkarendet követő cégekkel kapcsolatban levő vállalat nem engedheti meg, hogy pénteken senki ne válaszoljon emailekre vagy vegye fel a telefont. Bizonyos szakmákban szintén nem szűnik meg a munka attól, hogy a dolgozók csak 4 napot szeretnének dolgozni.

Például egy négynapos munkahétre átállt sörfőzdében kénytelenek voltak extra műszakokat bevezetni, az élesztőnek ugyanis senki nem szólt, hogy hétfőtől csütörtökig van a munka, és ha hétvégére erjedt meg, akkor hétvégén kellett vele dolgozni.

Érdekes, valószínűleg a nagy átlagot nézve erősen egyedi esetről számolt be a BBC cikkéből már idézett férfi a négynapos munkahét nem várt hatásáról. Koray Camgöz úgy érezte, hogy javult a teljesítménye, többet és jobban dolgozott, amikor csak heti négy nap kellett bejárnia. A főnökei, akik viszont maradtak a heti öt napnál, úgy érezték, kevesebbet látják, tehát azt gondolták, kevesebb energiát is fordít a munkájára. Bár fél évvel később előléptették, a szerződésébe belefoglalták, csak akkor kapja meg a jobb pozíciót, ha visszatér a heti öt napra.

Az átgondolás a lényeg

„Szerintem ez megállíthatatlan” – mondja Andrew Barnes, aki azután alapított meg egy négynapos munkahetet népszerűsítő globális kampányt, hogy találkozott az egyik ilyen új-zélandi kísérlettel. Mivel ebben a munkavállalók termelékenysége a korábbi szint 125 százalékára nőtt, a betegszabadság pedig a felére csökkent, Barnes elköteleződött. „Egy olyan munkarendet használunk, amelyet az 1920-as években, a repetitív munkát jelentő feldolgozóiparra terveztek, és ezt alkalmazzuk a 21. században. Ennek semmi értelme” – véli.

Tény, hogy a mai világ már nem vagy nemcsak a gyárak körül forog, de ez nem jelenti azt, hogy minden szakma és munkahely készen áll a rövidített munkahétre. Szakértők szerint a legfontosabb, hogy ne a produktivitás növekedését, hanem a dolgozók életminőségének javulását tartsák szem előtt.

„A jobban az egyes alkalmazottakra szabott munkamodell – amely magában foglalhatja a rövidebb munkahetet is – jobb megoldás lehet, mint ha minden alkalmazottra egyszerűen ráerőltetnék a négynapos munkahetet. Néhány ember számára a négynapos munkahét lehet a megoldás. A rugalmas munkavégzés azonban általában véve kívánatos a munkavállalóknak, magasabb korrelációt mutat az elkötelezettséggel és a jóléttel, és illeszkedik egy modern munkahelyhez”

– mondja Jim Harter, az amerikai Gallup elemzőcég munkahelyi menedzsmentet és jólétet vizsgáló szakembere.