Szuperszámítógép épül Csillebércen. A neve: Levente

2022. június 15. – 12:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megszülettek az Európai Nagy Teljesítményű Számítástechnika (EuroHPC) Közös Vállalkozás tavaly decemberben meghirdetett fejlesztési felhívásának támogatási döntései június 15-én. Magyarország egy 20 petaflops kapacitású szuperszámítógép kialakításához és működtetéséhez nyert el mintegy 6 milliárd forint forrást – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium. A Wigner Fizikai Kutatóközpont csillebérci bázisán két-három éven belül megépülő Levente a hazai kutatás-fejlesztés támogatása mellett felpörgeti az ágazatok technológiai megújítását is.

A szuper-számítástechnika kulcsszerepet tölt be a globális versenyképesség biztosításában. Az Európai Unió ezt felismerve indított nagyszabású programot a közös és tagállami HPC képességek fejlesztésére. Az EuroHPC Közös Vállalkozás jelentős forrásokkal és koordinációval segíti az infrastruktúra korszerűsítését, a technológia széles körű alkalmazását.

A minisztériumi kezdeményezésre idén februárban benyújtott magyar pályázat neves nemzetközi szakértők értékelése alapján nyert el támogatást. A hozzájárulás a projekt értékének és ötéves működtetése költségeinek több mint harmadát fedezi.

A felhívásnak köszönhetően Németországban elkészül Európa első „exa kapacitású” szuperszámítógépe, a Jupiter. Levente mellett másik három, hasonló kategóriájú eszköz létrejöttét segíti a program, ebben a körben

  • a görög Daedalus,
  • az ír CASPIr
  • és a lengyel EHPCPL érdemelt még ki támogatást.

A nyerteseknek az Európai Unióval egyeztetve kell lebonyolítaniuk a közbeszerzéseket.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter úgy fogalmazott: „A nemzetközi szinten piacképes újabb magyar technológiai és ipari fejlesztések alapfeltételeit teremtjük meg a nyáron részben elkészülő Komondorral és a mostani döntéssel útjára induló Leventével. E beruházásoknak köszönhetően a hazai szuperszámítógépes infrastruktúra összes kapacitása a jelenlegi szint ötvenszeresére nő. A kormány és az OTP együttműködése nyomán speciális képességeink egy mesterséges intelligenciára optimalizált géppel is gyarapodnak, amelynek első hardverelemeit tavasszal adtuk át.”

A tárcavezető szerint Leventével a szuperszámítógépes kapacitásunk a top 50 közé kerülhet majd. „A Levente munkabírásával közel megegyező teljesítményű svájci berendezés az első huszonötbe fér be a naprakész világméretű rangsorban. Bár a fejlődés másutt is rendkívül gyors, az új kapacitásokkal a sereghajtók közül óvatos becsléssel akár a legjobb ötvenbe ugorhatunk előre. A fejlesztés jelentőségét növeli, hogy a szuperszámítógép moduláris technológiát használó felépítése a későbbiekben kvantumszámítógép csatlakoztatását is lehetővé teszi majd.”

Idén januárban írtunk arról, hogy Palkovics László hangján szólalt meg egy milliárdokból fejlesztett szuperszámítógép.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!