Megerősödve jött ki a járványidőszakból a Magyar Posta

2022. június 10. – 10:09

Másolás

Vágólapra másolva

A kieső bevételekkel és megnövekedett költségekkel járó 2020-as év után tavaly újra növekedési pályára állt a Magyar Posta – írja a Világgazdaság online kiadása. Nemcsak az árbevétel, hanem a profit is kilőtt.

„Tavaly a Magyar Posta Zrt.-hez tartozó termékek és szolgáltatások értékesítésének nettó árbevétele elérte a 220,4 milliárd forintot az egy évvel korábbi 199,6 milliárd után”– hivatkozik a lap az állami cég éves beszámolójára. A kiegészítő melléklet tanúsága szerint a logisztikai piacon évek óta zajló forgalomnövekedés a múlt évben is folytatódott, így a vállalat bevételeinek bővülése is főleg a gazdasági növekedésével és az elektronikus kereskedelem térhódításával függ össze – írják. Nőtt a kiscsomagok, a fuvarozás és a raklapos szállítás is.

A társaság visszatekintéséből kiderül, hogy az innovatív megoldások bevezetése mellett megőrizte a részesedését a bővülő csomaglogisztikai piacon, így a forgalmával együtt az árbevétele is emelkedett. Míg a reklámkiadványok kézbesítéséből és a belföldi hírlapterjesztésből kisebb bevétele származott az előző évinél, addig az elektronikus és nem hagyományos szolgáltatások (hibrid levél, közszolgálati szegmens) árbevétele nőtt.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Az eladósodottsági mutatójuk 20,18 százalékponttal csökkent, a nettó eladósodottság pedig 14,79 százalékponttal mérséklődött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!