Dupla annyit érnek a balatoni ingatlanok, mint két éve

2022. május 30. – 05:41

Másolás

Vágólapra másolva

Kétszer annyiba vagy még annál is többe kerülnek a balatoni ingatlanok, mint két éve, derül ki az Ingatlan.com adatbázisából, amit a Világgazdaság hétfői száma szemlézett. Egy balatoni nyaraló ára 90-110 millió forint körül mozog jelenleg, bizonyos településeken pedig az 1 millió forintot is eléri a négyzetméterár.

A déli parton átlagban 2020-ban 570 ezer, egy évvel később már 690 ezer forint volt egy négyzetméter, idén viszont már 1,043 millió forint, mert öt településen is átlépte az átlagár az 1 millió forintot. Az északi parton valamivel alacsonyabbak az árak, de itt nagyobb az árkülönbség bizonyos települések között.

A luxuskategóriás nyaralók esetében a milliárdos vételár sem számít ritkaságnak. A legtöbbet Tihanyban érnek az ingatlanok, ahol 1,8 millió forint egy négyzetméter, de több mint 300 milliós luxusingatlanokat árulnak Vászolyon és Paloznakon is.

Az emelkedő árak miatt elkezdett csökkenni a kereslet, amelyben közrejátszik a hiteldrágulás és az ukrajnai háború. A legtöbben még a koronavírus idején vásároltak be maguknak a térségben, de most már érzékelhető egy lassulás, és valószínűleg a jelenlegi ingatlanárak már nem emelkednek a jövőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!