Tartós, elhúzódó inflációra számít a jegybank alelnöke

2022. május 12. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar gazdaság növekedési képessége erős, az első negyedévi GDP-növekedés 8 százalék fölötti lehetett a jegybank adatai szerint, ebből kiindulva kedvezőek a kilátások, az egész évre 4 százalék körüli növekedés „benne van a magyar gazdaságban” – mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Világgazdaság Bankszektor 2022 című konferenciáján. Virág Barnabás azt mondta, hogy az infláció emelkedése az áprilisi 9,5 százalék után a jelentős átárazások miatt folytatódik, az éves átlagos infláció 9-10 százalék körül lehet az idén, ami az európai középmezőnyt jelenti.

Folytatódik a monetáris szigorítás, az alelnök szerint az agresszív szakaszból a fokozatosság felé kell elmozdulnia a jegybanknak. Az infláció ellen elhúzódó küzdelemre kell készülni, a csúcsot az idei harmadik negyedévben érheti el a mutató – mondta. Szerinte már nincs vita arról, hogy az „átmeneti” helyett a „tartós” szót kell-e használni az inflációra. Globálisan ez tankönyvileg stagflációs közeg.

Szerinte a tét az az, hogy a kemény vagy a puha földet érés forgatókönyvet fogja-e megvalósítani a világ. A gazdaságtörténeti tapasztalatok alapján jelentős kockázata van a kemény, megrázó földet érésnek – mondta.

A makrogazdasági egyensúlyok helyreállítását a költségvetéssel kell kezelni – mondta – ez segítheti majd a folyó fizetési mérleget is.

Kitért arra, hogy a változó kamatozás kockázatot jelent, de messze nem akkora probléma, mint amekkora a GDP 20 százalékát érintő devizahitelezés volt. Ez a mostani kockázat rendszerszinten kezelhető – mondta. A kamatstop célzott hosszabbításáról az alelnök szerint lehetne gondolkodni. A háborús kockázatnak legerősebben a teljes vállalati hitelállomány 6 százalékában érintett vegyipari és fém alapanyagot felhasználó cégek vannak kitéve – becsülte Virág Barnabás.

A KSH kedden közölte az inflációs adatokat: áprilisban 9,5 százalékos volt a pénzromlás mértéke. Ennél nagyobb mértékű pénzromlásra húsz éve nem volt példa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!