Szijjártó a paksi bővítésről tárgyalt a Roszatom vezérigazgatójával Isztambulban

2022. május 5. – 11:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Magyarország nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdeke a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítése, a Roszatom pedig képes a beruházás végrehajtására” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek, miután Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt Isztambulban.

Szijjártó Péter elmondta: a Roszatom vezetői biztosították Magyarországot arról, hogy technológiai szempontból továbbra is képesek a beruházás végrehajtására. A magyar atomenergia-hivatal most vizsgálja azokat az engedélykérelmeket, amelyeket beadtak, és azután, hogy ezeket megkapják, az erőmű építési munkálatai a következő fázisba léphetnek.

Szijjártó azt mondta, hogy elképesztő kihívások terhelik a világ energiapiacának működését, és az olyan országok, mint Magyarország, amely alapvetően az energiahordozók importjára kényszerül, különösképpen megérzik ezeket a nehézségeket.

„Magyarországnak az az érdeke, hogy minél nagyobb mértékben önellátó tudjon lenni az energiatermelés tekintetében, és ehhez kapacitásokra van szükség, a legnagyobb sajátenergia-előállítási kapacitás lehetőségét pedig az atomenergia jelenti”

– közölte.

Szerinte a napi szállításokra épülő energiaágazatok, így a földgáz és kőolaj tekintetében is nemzetközi viták és kihívások vannak. Ezért fontos, hogy Magyarország megerősítse a nukleáris energiát, ahol hosszú évekre előre be lehet tárazni a nukleáris fűtőanyagokat, így az atomenergia használata jelentős mértékű függetlenséget és stabilitást biztosít az energiaellátásban.

Információink szerint a kormány több erőmű további élettartam-hosszabbítását is vizsgálja. Ezeket a lehetőségeket is tartalmazzák azok az anyagok, amelyeket a kormány a legnagyobb titokban meg is tárgyalt az orosz energiaforrásokról való leválás ügyében. Úgy tudjuk, a téma fő felelőse az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A terveket egyelőre csak „tárgyalta” a kormány, Magyarország kivár, hiszen a párhuzamos infrastruktúrák kiépítése ellátásbiztonsági és nem üzleti szempontból racionális, így nehezebb rá magántőkét bevonni. A szakemberek azt is bevallják: a teljes orosz embargóra középtávon sincs megoldásunk. Részletek itt>>>

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!