Oleg Tinkov, a zseniális orosz üzletember, aki a legkeményebben kritizálja a háborút

Oleg Tinkov, a zseniális orosz üzletember, aki a legkeményebben kritizálja a háborút
Oleg Tinkov a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon, 2019-ben – Fotó: Vladimir Astapkovich / Sputnik / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Oleg Tinkov nagyon lentről, egy kis faluból érkezett, és a saját erejéből, kormányzati kapcsolatok nélkül lett sikeres háztartási gépekkel, fagyasztott ételekkel, sörrel, vagy online pénzügyi szolgáltatásokkal, de mindig a lakossági piacon. Ám most hazai karrierjének alighanem vége, hiszen Vlagyimir Putyin és a háború legnagyobb kritikusa lett. Álláspontjában szerepet játszhat, hogy tanult az Egyesült Államokban, a felesége észt, de az is, hogy súlyos leukémiája miatt teljesen át is értékelte, hogy mi a fontos az életben.

Oroszországban mindenki ismeri a pelmenyit, ezt a finom töltött tésztát, az „orosz raviolit”. Csak éppen kevesen tudnak belőle üzletet csinálni. Oleg Tinkov üzletember viszont kitalált egy márkát, elnevezte a lányáról, Dariáról, aki állítólag valóban imádta a pelmenyit, majd intenzív reklámkampányba kezdett. Előbb erősen vitatható ízléssel és módszerekkel kiplakátolta a nagyvárosokat egy liszttel megszórt meztelen női fenék képével, „a kedvenc pelmenyim” felirattal, majd reklámszlogenjének választotta, hogy

ettől nem kapsz gyomorgörcsöt, mint a raviolitól.

Egy olasz raviolit importáló cég ezen igencsak felháborodott, jogi eljárást is indított, Tinkovnak végül kicsit módosítania is kellett a reklám szövegén, de a Daria pelmenyit mindenki megismerte, és Oleg Tinkov ebből is, mint előtte és utána annyi mindenből, milliárdokat keresett.

A háború tette nemzetközileg is ismertté

Az orosz–ukrán háború hatására mostanában sokat hallhattunk Oleg Tinkovról, akinek saját magáról (angolos írással) elnevezett bankja, a Tinkoff Bank az egyik legnagyobb orosz pénzintézet, pedig nincsen egyetlen fiókja sem, minden szolgáltatás online. A dúsgazdag üzletember egyrészt azért is bekerült a hírekbe, mert a Londonban és Moszkvában is tőzsdén jegyzett bank Londonban elveszítette értéke döntő, míg Moszkvában jelentős részét, és így a Forbes szerint Oleg Tinkov 8 milliárd dolláros vagyona 1 milliárd dollár alá olvadt.

Másrészt arról is olvashattunk, hogy

a bankár rendkívül élesen kritizálta a háborút, Vlagyimir Putyint, és azokat az oroszokat, akik lelkesednek a vérontásért.

A Fintech.hu remek cikkben foglalkozott a 2006-ban alapított, és ma már saját honlapja szerint 19 millió ügyféllel rendelkező digitális bank kálváriájával, mi valamelyest az üzletember portréját is igyekszünk bemutatni.

Emberek sorban állnak, hogy készpénzt vegyenek fel a Tinkoff Bank ATM-jéből egy mobiltelefon-üzletben, Moszkvában, 2022. március 9-én – Fotó: Pavel Bednyakov / Sputnik / AFP
Emberek sorban állnak, hogy készpénzt vegyenek fel a Tinkoff Bank ATM-jéből egy mobiltelefon-üzletben, Moszkvában, 2022. március 9-én – Fotó: Pavel Bednyakov / Sputnik / AFP

Kerékpárosként és csempészként kezdte

Oleg Jurjevics Tinkov élete annyira „amerikai sikersztori”, hogy annál talán nem is lehetne amerikaibb. Tinkov egy időben valóban amerikai állampolgár is volt, de az ő története eddig mégis döntően Oroszországban játszódott.

A tehetséges Oleg 1967 végén Poljesovóban, egy isten háta mögötti kicsi orosz faluban született, édesanyja varrónő volt, édesapja bányász. A fiú a hátrányos rajt ellenére már gyerekkorában kitűnt, mert versenyszerűen kerékpározott, remek eredményeket ért el. Később, nagy üzleti sikerei után sem felejtette el kedves sportágát, még profi klubot is alapított és finanszírozott. Kerékpáros aktivitásáról itt írtunk még az Index keretei között.

Na de vissza a kezdetekhez! Emlékeznek még, hogy az „átkosban” mivel lehetett jól keresni?

A maszek zöldséges, a lángosos, a gmk, vagy esetleg a sport jelentett kiemelkedő megélhetést.

Utóbbi elsősorban azért, mert a nyugati versenyekre is eljutó sportolók (akár Puskás Öcsiékre is gondolhatunk) kielégíthették a két rendszer között a hiányjelenségekből fakadó piaci igényeket, magyarul mindenféle árut csempésztek.

Exportált is

Erre Tinkovnak előbb a sport és a nemzetközi versenyek adtak lehetőséget. Amikor katona lett, éppen egy határszakaszra került, majd a leningrádi (ma szentpétervári) bányászati egyetemen tanult, és valóságos hálózatot működtetett. A külföldi diáktársai segítették a farmerok, elektronikai cikkek, parfümök behozatalát, ő pedig azokat nem is csak az egyetemi nagyvárosban, de a Szovjetunió távoli, elmaradottabb területein is értékesítette, mégpedig igen magas felárral, vagy elcserélte olyan termékekre, amit ő küldött ki Nyugatra.

Korai éveiről nagyon sokat azért nem lehet tudni, de egészen biztosan kétirányú volt az üzlet. A mesterségesen alacsonyan tartott árakkal jellemezhető Szovjetunióban is volt ugyanis érték, csak meg kellett találni, legyen az szamovár, kaviár, vodka, pezsgő, de talán még ikon, vagy katonai termékek is.

Érdekesség, hogy korán, már az egyetemi évek alatt megismerte későbbi feleségét, az észt Rina Vosmant, és őt is bevonta az üzletbe (talán a NATO-tag Észtországhoz is kötődő családnak emiatt is speciális a véleménye a háborúról).

A párnak három gyereke született, a már említett Daria mellett két fiú, ők mind Nagy-Britanniában, Oxfordban, illetve a menő londoni King’s College-ban tanulnak.

Azokkal az egyetemi társaival, akikkel a csempészetet kezdte, később az üzleti életben is találkozhatott, egykori üzlettársaiból ugyanis hárman is szintén komoly üzletemberek, milliárdos vállalkozók lettek, ráadásul mindannyian sokáig kereskedelemmel foglalkoztak.

A rendszerváltás

A rendszerváltás még diákként érte a vagyonossá vált „csencselőt”. Tinkov mindig is bámulatos vállalkozószellemmel és akaraterővel tört felfelé, itt is gondolt egy nagyot, és beiratkozott a kaliforniai Berkeley Egyetemre. Tökéletes angollal és nyugati kapcsolatokkal felvértezve tért haza Oroszországba, ahol immár legálisan, részben nemzetközi partnerekkel folytatta korábbi üzletét, vagyis háztartási eszközökkel kereskedett.

A modell nem volt éppen bonyolult, szentpétervári központtal működtette cégét, majd bolthálózatát, általában saját maga járt ki a Távol-Keletre, elsősorban Szingapúrba, kiválogatta az olcsó, de jó minőségű árukat, majd azokat otthon eladta. Gyakorlatilag megismertette a vidéki Oroszországgal a nyugati számítógépeket, rádiókat, videókat, walkmaneket, illetve tévéket. De igazán nem volt válogatós, ha a művirágban látott üzletet, akkor abból hozott be egy-két konténerrel.

Mindig magasabbra!

Tinkov egyre nagyobb lapokat húzott, amerikai boltokat is nyitott, sőt egy időre amerikai állampolgár is lett (igaz, mint később látni fogjuk, ebből baja is származott, egy amerikai adóvizsgálat formájában), Technoshock nevű bolthálózata nagyon ismert lett.

Tinkov később sokszor váltott szektort, eladta a háztartásicikk-üzletét és a bevezetőben már említett Daria elnevezésű üzletére váltott, vagyis fagyasztott élelmiszerek értékesítésébe fogott, főleg pelmenyivel üzletelt, de mindenben nagyon sikeres volt, és sosem sajnálta a pénzt a bevezetésre, a reklámra. Alapított zenei klubokat, vezetett zenei kiadót is, bár ezeket elég gyorsan eladta.

Ösztönös marketingzseniként hol botrányos reklámokkal, hol más akciókkal hívta fel a figyelmet magára, ha megbüntették is, ha veszített is olykor, az ismertsége mindig nőtt.

A Daria után szokásává vált, hogy magáról nevezte el az üzleteit. Előbb sörüzemeket vett (ez lett a Tinkoff Beer), saját korábbi elmondása szerint egy müncheni sörvásáron tetszett meg neki az ötlet, és bár akkor még vonakodott, de a bajorok azt mesélték neki, hogy a híres sörfőzdék az alapító család nevét viselik.

Amikor pedig később étteremláncot alapított (Tinkoff Restaurant), az már saját ötlet alapján kapta a családnevét. Amint valahol szaladni kezdett a szekér, mindig nagy haszonnal eladta az érdekeltségeit. A pelmenyis céget például Roman Abramovics vette meg, a sörgyárakat a Sun Interbrew nevű multi.

Oleg Tinkov mutatja be sörfőzdéje új sörét Moszkvában, 2013-ban – Fotó: elvistudio / Shutterstock
Oleg Tinkov mutatja be sörfőzdéje új sörét Moszkvában, 2013-ban – Fotó: elvistudio / Shutterstock

Majd jött a bank

2006-ban aztán megvásárolt egy pici moszkvai bankot (Oroszországra jellemző, hogy rengeteg bank működik, ezek közül sok szinte értelmezhetetlenül kicsi), és elkezdte digitálisan fejleszteni. Hiába jött igen hamar, már 2008-ban az orosz államcsőd, a kicsi, de versenytársainál sokkal modernebb bank csak erősödött.

A Tinkoff Bank olcsó és teljesen elektronikus szolgáltatásokat kínált, később okostelefonra optimalizálva. A „high-tech branchless service” modell értelmében a banknak nincsenek bankfiókjai, a szolgáltatások kizárólag interneten és mobiltelefonos applikáción keresztül érhetők el. Semmi igazán különleges: számlavezetés, betétgyűjtés, bank- és hitelkártyák, biztosítási termékek, árupiaci és fogyasztási hitelek. A bank megtérülési mutatói viszont igencsak impozánsak voltak, sőt annyira jól ment, hogy még az amerikai Goldman Sachs is kisebbségi tulajdonrészt vásárolt benne.

Jött a háború

Az orosz–ukrán háború azonban az orosz tőzsdei cégekre és a pénzügyi szektorra is drasztikus hatással volt. Hiába nőtt már a neobank értéke 21 milliárd dollárra, amikor ismertté váltak a szankciók és egyre több orosz bankot választottak le a SWIFT-ről, vagyis arról a globális pénzügyi kommunikációs rendszerről, amelyet az utalások adatáramlásánál használnak a pénzintézetek, a Tinkoff is összezuhant.

Említettük, hogy a Tinkoffnak kettős jegyzése (dual listing) van, a londoni tőzsdei árfolyam a huszadára, a moszkvai a negyedére zuhant, és bár az alapító, Oleg Tinkov ekkor már formálisan visszavonult a bank vezetésétől, de a részvényei révén ez a változás nagyon csökkentette a vagyonát.

És bár eddig az „aranyember” sikereiről írtunk főleg, itt már muszáj megemlíteni, hogy a zseniális üzletembernek anyagi, jogi és személyes nehézségei is bőven voltak az elmúlt években.

Oleg Tinkovot 2020 márciusában adócsalás vádjával őrizetbe vették, ezután mondott le a Tinkoff Bank vezetői posztjáról. Az alapító mindent tagadott, de végül a vádak ejtéséért cserébe 509 millió dollárt fizetett az amerikai igazságügyi minisztériumnak (DOJ).

Emellett az üzletembernek egy sokkal súlyosabb problémája is támadt: a leukémia egy súlyos típusával diagnosztizálták, a kemoterápiás kezelések miatt egy ideig nem is nagyon jelent meg a nyilvánosság előtt.

A háború azonban Tinkovot is megszólalásra késztette, arról is beszélt, hogy a betegsége miatt közelebbről látja az emberi élet törékenységét, éppen ezért rendkívül élesen kikelt a háború és a pusztítás ellen.

Természetesen emellett üzletileg is megrázhatta az újabb szankciós hullám (ez 2014-ben is nagyon rosszul jött a banknak). A Tinkoff Bank ugyanis éppen földrajzi terjeszkedést tervezett, elsősorban a Távol-Kelet irányába indult volna, de most kitolódott a Fülöp-szigeteki piacra lépés.

A minden eredményt magának köszönhető üzletember maga ugyan alighanem távol tud maradni Oroszországtól, de biztos, hogy az országa elszigeteltsége és agressziója nagy tragédia neki. Nagy kérdés, hogy nyílt és erős kritikája mit jelent a bankra nézve. A Tinkoff Bank ugyanis a háború előtt még nagyon jó formában volt, a koronavírus még valamelyest segítette is az üzletét, de most elég reménytelenül csengtek a cégvezetés nyugtató közleményei.

Óriási szponzor

Oleg Tinkov és mindenkori cégei szervesen illeszkednek az orosz sportba, szórakoztatásba, filantrópiába, fontos szponzornak számít Oroszországban. Tinkov mindig is támogatta a kerékpársportot, profi kerékpároscsapata is volt. Az ő versenyzője volt még a spanyol Alberto Contador is, a modern kor egyik legnevesebb kerékpárosa, és Peter Sagan többszörös világbajnok is.

Alberto Contador és Oleg Tinkov a 2015-ös Giro d’Italia versenyen – Fotó: Tim De Waele / Corbis / Getty Images
Alberto Contador és Oleg Tinkov a 2015-ös Giro d’Italia versenyen – Fotó: Tim De Waele / Corbis / Getty Images

De volt, hogy ő finanszírozott egy moszkvai Depeche Mode-koncertet, továbbá ő az egyik kereskedelmi tévéműsor, az orosz első osztályú futballbajnokság, illetve Danyiil Medvegyev orosz teniszező fő szponzora is.

2020 decemberében Tinkov eladta a részvényei egy részét, így a bankban immár 35 százalékra csökkentette a részesedését. Az eladásból befolyó összeg nagy részéből, 200 millió dollárból létrehozott egy, a leukémia tudományos megismerését támogató alapot.

Az üzletember természetesen még akkor is dúsgazdag maradt, ha részvényeinek értéke most nagyot esett. Óriási ingatlanportfóliója van, és bár immár kevésbé valószínű, hogy a nyilatkozatai után használhatná oroszországi ingatlanjait, saját private jettel keresheti fel nyugati ingatlanjait francia síparadicsomokban, vagy az olasz tengerparton.

Amikor az elmúlt években már nagyon megromlott az orosz–amerikai viszony, látványosan lemondott amerikai állampolgárságáról, és kitartott az orosz állampolgársága mellett. Akkor még ünnepelt sztár volt a hazájában, mostanára már alighanem ezt is átértékelte.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!