Bekerült az MKB felügyelőbizottságába az Index-tulaj Vaszily Miklós

2022. április 6. – 10:14

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy Andor, Hornung Ágnes Anna, Bánkuti Erzsébet Beáta, Járai Zsigmond, Valkó Mihály és Vaszily Miklós lesznek az MKB Bank felügyelőbizottsági tagjai – írja a Portfolio a bank közleményére hivatkozva. A hír nem derült égből jött, nemrég mi is írtunk róla, hogy milyen nevek merültek fel potenciális fb-tagokként.

Vaszily Miklós személye a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó bank háza táján most már nem meglepő, de azért érdemes felidézni, milyen lépések vezettek idáig.

Vaszily médiás karrierje a kétezres években a Portfolio, majd az Index vezérigazgatójaként indult. Később az Origóhoz igazolt, amelynek 2014-től kezdődő kormánypártivá áthangolása az ő regnálása alatt kezdődött. Ezek után dolgozott az MTVA-nál majd az akkor már Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Echo TV-nél töltött be vezérigazgatói tisztséget, 2018-ban pedig a szintén elfideszesített TV2 elnöke lett. 2020 márciusában 50%-os részesedést vásárolt az Indamedia csoportban, amelynek része az Index.hu hirdetési felületeit kizárólag értékesítő Indamedia Sales Kft. is. A Vaszily nevével fémjelzett folyamat torkollott abba az Indexnél, hogy 2020 nyarán a lap gyakorlatilag teljes szerkesztősége felállt, miután Dull Szabolcs főszerkesztőt elbocsátották. Az Indamedia csoport novemberben megvásárolta az Index részvényeit, ami azóta hivatalosan is NER-lapnak tekinthető. Az Index bedarálásának történetét nemrég a Direkt36 dolgozta fel tényfeltáró cikkben.

Az MKB személyi ügyeire visszatérve, a fent említett fb-tagok megbízása 2022. április 4-étől 2025. december 31-ig tart, ugyanerre az időszakra az igazgatóságba kerül Láng Géza Károly, Sárváry István, Vinnai Balázs, Szabó Levente László és Egerszegi Ádám.

Az MKB továbbá egy 100 milliárd forintos tőkeemelés és egy 73,6 milliárd forintos adásvétel révén 86%-os részesedést szerzett a Takarékbankban, amely várhatóan 2023 májusáig olvad be az MKB-be, miután a Budapest Bank beolvadása múlt csütörtökön megtörtént

A Telex.hu szerkesztőségének tagjai 2020 júliusának végén mondtak fel az Index.hu-nál, mert nem látták tovább biztosítva a lap független működését. A Telex.hu a felmondásunk után olvasói támogatásokból jöhetett létre, és így tud igazán függetlenül, korrekten működni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!