A GameStop, amivel paródiát csináltak az amerikai tőzsdézésből, arra készül idén, mint a Google, Tesla és Amazon

2022. március 31. – 23:38

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai tőzsdei élet legnagyobb tavalyi szenzációját szinte biztosan egy haldokló játékáruház és egy, saját magára több millió degenerált gyülekezeteként hivatkozó, teljesen kaotikus társaság jelentette – igen, a GameStop-sztorira gondolunk. A múlt év elején egy reddites fórumozó közösség a fejébe vette, hogy megleckézteti a cég áresésére spekuláló alapkezelőket. Ez lényegében sikerült is nekik, ideig-óráig tulajdonképpen térdre kényszerítették a Wall Streetet komoly pénzeket kaszálva (a céggel kapcsolatos összes korábbi cikkünket itt olvashatja).

A GameStop azóta ha nem is folyamatosan szárnyal, de olyan tőzsdei szereplő lett, amely az idei első negyedévre már azt tervezi – ahogy ezt a címben is elárultuk –, amit olyan techóriások, mint a Tesla, az Amazon vagy a Google (illetve azok anyacégei). A társaság ugyanis a Marketwatch híre szerint bejelentette, hogy a cégvezetés 15 év után először részvényfelosztást tervez.

A menedzsment ahhoz kéri a részvényesek hozzájárulását, hogy a részvényeik számát 300 millió darabról 1 milliárdra növeljék, és így osztalék formájában részvényfelosztást hajthassanak végre. A vállalat arra is számít, hogy a részvényszám növelésére irányuló lépés „rugalmasságot biztosítana a jövőbeli vállalati igényekhez” – áll az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez benyújtott bejelentésben.

A bejelentésre a GameStop árfolyama 15 százalékot ugrott a csütörtöki tőzsdei zárás utáni kereskedésben. Azt nem közölte a cégvezetés, hogy milyen arányban kívánja felosztani részvényeit, ha az intézkedést a részvényesek a következő éves közgyűlésen jóváhagyják. A vállalat 2007. március 19-én osztotta fel részvényeit, akkor 2:1 arányban, az volt a cég történetének egyetlen ilyen lépése.

A GameStop részvényei az elmúlt három hónapban 12 százalékot emelkedtek, miközben az S&P részvényindexe ugyanebben az időszakban mintegy 5 százalékot csökkent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!