2025-re készülhet el az M44-es hiányzó szakasza, ami turbó körforgalommal csatlakozik az M5-re

2022. március 30. – 16:28

Másolás

Vágólapra másolva

Várhatóan 2025 elején fejezik be az M44-es autóút még hiányzó szakaszát Szentkirály és Kecskemét között, így Budapestről Békéscsabáig gyorsforgalmi úton lehet majd autózni.

Az utolsó 32,2 kilométer hosszú szakasz Kecskemétig, az 5-ös számú főútig tart, ahol egy turbó körforgalom biztosítja majd a csatlakozást az M5-ös autópályával, a Kecskemét-Észak csomóponton keresztül, jelentette be Mosóczi László az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

A még hiányzó kétszer kétsávos szakasz nettó 106,9 milliárd forintért készülhet el.

Nagykőrösig a keresztező országos utakat és földutakat az autóút felett, a 140-es számú Cegléd-Szeged vasútvonalat a tervezett autóút alatt vezetik át. Az M44-es záró szakasza elérve a 441-es számú főutat, azt egy külön szintű csomópontban keresztezi majd. Ezután a nyomvonal Nagykőrös közigazgatási területén dél-, majd észak-keleti irányban halad mintegy 5 kilométeren keresztül, Szentkirály és Kocsér települések közigazgatási határát megközelítve, attól mintegy 600 méteres távolságban halad, és végül csatlakozik az épülő Szentkirály-Lakitelek szakaszhoz.

Az M44-es gyorsforgalmi út békéscsabai végpontjában lévő turbó körforgalmi csomópontja a város határában – Fotó: Rosta Tibor / MTVA
Az M44-es gyorsforgalmi út békéscsabai végpontjában lévő turbó körforgalmi csomópontja a város határában – Fotó: Rosta Tibor / MTVA

Az M44-es gyorsforgalmi út első, Tiszakürt és Kondoros közötti 61 kilométeres szakaszát az új Körös-híddal 2019 októberében adták át. Ezt követte a Kondoros és Békéscsaba között megépült 17,6 kilométer hosszú szakasz, amelyet a Fürjesi úttal 2020 decemberében avattak fel. A harmadik eddig elkészült, Lakitelek és Tiszakürt között húzódó tíz kilométeres szakaszt az új Tisza-híddal pedig 2021 év végén adták át a forgalomnak.

Mosóczi jelezte, hogy megkezdődtek a tárgyalások a román partnerrel közösen az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsabától Gyulán keresztül a partiumi Nagyszalontáig tartó folytatásáról is.

Kövess minket Facebookon is!