Az Alkotmánybíróságon akarják megtámadni a benzinkutasok a 480 forintos benzinárat

2022. március 17. – 10:10

frissítve

Az Alkotmánybíróságon akarják megtámadni a benzinkutasok a 480 forintos benzinárat
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Úgy tudjuk, hogy nem egységesen lépnének fel, hanem a tagok egyedileg döntenek a jogi lépésekről.

A kisebb, családi tulajdonban levő benzinkutakat (az úgynevezett fehér kutakat) tömörítő Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) szerdán találkozott Karsai Dániel alkotmánybírósági és strasbourgi ügyekben jártas ügyvéddel – értesült a Népszava Gépész László elnökségi tagtól.

A szervezet tagjai a magyar állam ellen indított alkotmánybírósági pereket fontolgatnak a 480 forintos üzemanyagár-korláthoz kapcsolódó, számukra hátrányos intézkedések miatt, mert a rendeletek sértik azt a szabályt, miszerint hatósági árral senki sem kötelezhető veszteséges működésre.

– tudta meg a lap.

A Telex is elérte az FBSZ vezetését, mint Egri Gábortól hallottuk, az ügyvéd vázolta a jogi lehetőségeket, és ezek után a tagok önállóan eldöntik, hogy első körben az Alkotmánybírósághoz fordulnak-e, majd esetleg mennek tovább, de az ügyvéd szerint van esély a sikerre.

Ami a jelenlegi helyzetet illeti, a kisebb kutasok szerint

itt a piros, hol a piros helyzet van most, vagyis hol van üzemanyag, hol nincs.

Ha az egyik kút leürül, akkor a fogyasztók átmennek egy másikhoz, megy a vándorlás, és közben a Mol igyekszik feltölteni a töltőállomásokat.

A logisztika nehezen éri utol magát, talán a logisztikai kapacitás (tartálykocsik, sofőrök) lennének növelhetők a leggyorsabban, hogy a 2200 kút stabil ellátást kapjon – hallottuk.

Ugyanakkor az országos helyzetre rálátó forrásunk szerint összességében már javul a helyzet, napról napra kevesebb a fennakadás. A legtöbb gond most a nyugati határszélen észlelhető, és a megtett intézkedések ellenére a forgalom még mindig sokkal nagyobb, mint egy átlagos üzemnapon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!