Sberbank: hétmilliós betétkifizetési korlát és felügyeleti biztos

2022. március 1. – 09:20

frissítve

Sberbank: hétmilliós betétkifizetési korlát és felügyeleti biztos
ATM-sor egy moszkvai áruházban Fotó: Ramir Sikdikov / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A jó hír az, hogy 7 millió forintig már rövid távon is hozzáférnek az ügyfelek a pénzükhöz, de középtávon a lakossági betétek 37 millió forintig sincsenek veszélyben. Ugyanakkor mégis megdöbbentő, hogy milyen gyorsan érezteti a hatását az orosz bankok elleni szankció még a végeken is.

Képzeljük el, hogy

  • van egy kisgyerek, a Sberbank Magyarország;
  • neki van egy édesanyja, a Sberbank Europe;
  • végül adott egy nagymama, az orosz Sberbank.

Azt nehéz megállapítani, hogy ki fertőzött meg kit, ki a legbetegebb éppen a családban, de a família nincsen jól, és egytől egyig mindenki gyógyításra szorul.

Korlátozás

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) lépett is, a határozata szerint ugyanis 2022. március 2-től 30 napra 7 millió forint értékben maximálta az egy ügyfél által a Sberbank Magyarország Zrt.-től felvehető forint és ennek megfelelő összegű devizabetétek, illetve egyéb források összegét.

Ez önmagában természetesen problémát jelent, hiszen „korlátozás”, de azért van benne pozitívum is, a legtöbb magánszemély ügyfélnek biztosan 7 millió forintnál kisebb összege van a banknál.

Ebben az időszakban nemcsak a lakossági, de az egyéb ügyfelek is hozzájuthatnak ilyen összegig a követeléseikhez. A korlátozás ugyanakkor azokat a limitet meghaladó összegeket is érinti, amelyeknél a bank már befogadta a kifizetési megbízást, ám annak teljesítésére még nem került sor. Az intézkedés a bankon belül más ügyfél számlájára történő átvezetésre is vonatkozik, illetve arra az esetre is, ha az ügyfél saját vagy más ügyfél részére befektetési szolgáltatási ügyfélszámlára kívánna pénzt átvezetni.

Baj a szülőknél

A jegybanki intézkedésre annak érdekében került sor, hogy a magyarországi Sberbank – az orosz–ukrán válság nyomán az anyabanktól, illetve annak tulajdonosától, az orosz Sberbanktól érkező negatív hatások ellenére – az elkövetkező időszakban is meg tudjon felelni a likviditásra és tőkehelyzetre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek.

Na de mi a baj egyáltalán? A bankrendszer működésének az egyik alapja a bankközi piac, ahol a bankok egymással üzletelnek. A Sberbank Magyarország is itthon kapcsolatban volt a többi bankkal, de a rendszer biztonságát veszélyeztette, hogy amennyiben az anyabankkal probléma van, akkor a hazai bankok óvatosabban (limitekkel) kereskedtek csak a Sberbankkal, ez azonban gondot okozhatna a hazai banknál. Az MNB ezért lépett gyorsan, és természetesen hasonló lépések történtek a többi kelet-közép-európai országban is.

Biztos is érkezik

A jegybank emellett határozatban 2022. február 28-ától felügyeleti biztost rendelt ki a magyar Sberbankhoz. A döntést szintén a hitelintézet tőkéjének és likviditásának, illetve az intézmény működése kapcsán érdekelteknek a védelme indokolta. Ha biztos érkezik, akkor

abban lehet bízni, hogy minden a jogszabályok és az ügyfelek védelme érdekében történik a nehéz napokban is.

A felügyeleti biztos átveszi a hitelintézet irányítását annak igazgatóságától, és gondoskodik a megfelelő működésről. A hitelintézet fiókjai, számlaműveleti lehetőségei szerdától a korábban megszokott módon érhetők el.

Gyors volt

Az biztos tehát, hogy alapvetően nem magyar problémáról van szó, de, hogy a világ egyik legerősebb bankja, a Sberbank ennyire gyorsan ilyen helyzetbe került, az meglepő. Nem lehet tudni, hogy a problémák még

  • a korábbi szankciók miatt eszkalálódtak;
  • vagy most a SWIFT-korlátozások és az orosz jegybanki mozgástér csökkentése tett be;
  • talán még az sem zárható ki, hogy a Sberbank egyszerűen magára hagyta az európai bankját;
  • vagy képtelen volt megoldani a szankciós környezetben (ez már korábban is gondot okozott) a finanszírozást.

Sajnos, ahogy ilyenkor már lenni szokott, ha egy banknál kifizetési limitre van szükség, a bank ügyfelei már aligha nyugtathatóak meg, noha eddig szerencsére itthon nem volt pánik.

Segít az OBA

Az MNB mindenesetre tudatta, hogy az első jelzést az Egységes Szanálási Hatóság (SRB), az Európai Unió szanálási szervezetétől kapta, mégpedig a magyarországi Sberbank anyabankjának, a Sberbank Europe AG. fizetőképességi problémáiról.

Ekkor a hazai leánybank kérésére 2022. február 28-tól március 1-ig két bankszünnapot rendelt el. Ennek időszakában az ügyfelek bankkártyájukkal tudnak tranzakciókat végezni, illetve számlájuk is tud beérkező tételeket fogadni. Így a mindennapi élethelyzethez szükséges források rendelkezésükre állnak. Számlaműveleteket azonban kedd éjfélig még nem tudnak kezdeményezni.

Ami azonban a lakossági ügyfeleknek biztosan megnyugtató, hogy a hazai Sberbank-betéteseket az Országos Betétbiztosítási Alap ügyfelenként és betétenként 100 ezer eurós (mintegy 37 millió forintos összegig) betétgaranciával védi.

A Sberbanknak vélhetően van pár tízezer ügyfele, a lakossági ügyfelek azonban egészen kevesen tartanak 100 ezer eurónál több pénzt a bankban. Az ügyfelek most tehát a kártyájukkal hozzáférhetnek a pénzükhöz. A vállalati ügyfeleknek azért nagyobb lesz a kockázata.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!