További kamatemeléseket harangozott be az MNB alelnöke

2022. március 1. – 21:29

Másolás

Vágólapra másolva

Rövid távon továbbra is az infláció megfékezését tekinti legfontosabb feladatának a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és mivel a pénzromlás kockázatai az orosz–ukrán háború hatására erősödtek, a jegybank folytatja a kamatemelési ciklust, amíg visszatér az árstabilitás – írja az Inforádió kedd esti műsorában megszólaló MNB-alelnök szavai alapján az MTI.

Nem csak a háború miatt magasak a világgazdasági kockázatok, az elmúlt hónapokban is így volt: épp kilábaltak volna a járványból a gazdaságok, de az ellátási láncok lassan álltak helyre, és megdrágultak a nyersanyag- és energiaárak.

Virág Barnabás kifejtette, ma még nem tudni, hogy az árstabilitás mikor jön el, hiszen a nemzetközi helyzet óráról órára változik, a pénzpiacok a sokkhatás jeleit mutatják, a szankciók következményei egyelőre felmérhetetlenek. A magas infláció és az alacsony gazdasági növekedés egyszerre állandósulhat, ami valószínűleg világszerte jegybanki szigorításokhoz vezet.

Szerinte az Oroszországra kivetett szankciók rosszul érintik majd az exportra építő orosz gazdaságot, de a szankciókat bevezető országoknak vigyázniuk kell, mert a saját működőképességüket is fent kell tartaniuk.

„Magyarország esetében is a földgáz- és olajimport létfontosságú, ha elmaradnak a szállítások, annak súlyos következményei lennének, ezért most minden egyeztetés arról szól, hogy a reálgazdasági tranzakciókat hogyan lehet megtenni”

– mondta.

Az inflációról azt mondta, hogy míg eddig általában volt annak egy egyértelműen azonosító indoka, most nincs ilyen, több ok van egyszerre. Az lehet szerinte a probléma, hogy a kínálati oldal viszonylag gyorsan helyre állt, a kereslet is viszonylag gyorsan regenerálódott, így viszont megemelkedtek az árak.

Virág Barnabás azt mondta, hogy ebben helyzetben a kiszámíthatóság mellett a rugalmasság az MNB legfontosabb szempontja, és hosszabb távon a monetáris politikán túlmutató intézkedésekre is szükség lesz. Szerinte a pénzügyi stabilitás fenntartása mellett vissza kell állítani a költségvetési egyensúlyt, az évtized legfontosabb feladata pedig a termelékenység javítása lesz, tehát kulcskérdéssé válik a technológiaváltás, a hatékonyság javítása, a versenyképesség erősítése.

„A háborús helyzet a felfelé mutató inflációs kockázatokat még emelte is. A szigorítási ciklusnak folytatódnia kell a következő időszakban is. Kiszámítható pályán visszük tovább a kamatemelési ciklust. A továbbiakban is ezt kell megtartani, amíg az inflációs helyzetkép nem javul. Ez egy hosszú út lesz. A háború miatt még hosszabb. Nincs pardon, mindent meg kell tennünk”

– jelentette ki.

A jegybank alelnöke hangsúlyozta, hogy a lakossági megtakarításokat is fenyegeti a pénzromlás, ami ellen a nem kamatozó eszközök nem védenek. Kapkodni nem szabad, de a háztartásoknak érdemes a tartalékaikat átcsoportosítaniuk olyan pénzügyi eszközökbe, amelyek védenek az infláció ellen.

Hozzátette, hogy az elmúlt napok hírei az orosz Sberbank ügyfeleit közvetlenül is érintették, ezért keddtől felügyeleti biztos vette át a működtetési feladatokat. A betétbiztosítási alap 100 ezer euróig garantálja a kifizetéseket, az MNB pedig rendezett megoldásra törekszik, és hamarosan további intézkedéseket jelent be az ügyfelek érdekében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!