Néhány intézkedésben megállapodott a kormány a kisebb benzinkutak képviseletével

2022. február 24. – 08:18

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány kitart a benzinárstop mellett a magyar családok védelmében, de kész az egyeztetésre a kis benzinkutak képviselőivel – ezt mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn, miután a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ), valamint a Mobil Petrollal egyeztetett hétfő délelőtt. A tárgyalások első eredményeiről a Népszavának Perlusz László VOSZ-főtitkár beszélt. Ennek értelmében az érintett vállalkozásoknak:

  • február 1-ig visszamenőleg felfüggesztik a benzin és a gázolaj literenként 5 forint 20 filléres, illetve bruttó 4 forint 95 filléres biztonsági készletezési díjának befizetési kötelezettségét,
  • visszamenőleg, január 1-i hatállyal, kutanként négy foglalkoztatottig mentesülnek a szociális hozzájárulási (szocho) adó alól,
  • a Magyar Falu Program keretében tízmillió forintig vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek beruházásaik legfeljebb 70 százalékára,
  • a Széchenyi Kártya Programban 250 millió forintig kamatmentes hitelben részesülhetnek,
  • eltörlik az energiacégekre kivetett Robin Hood adó ez év elejétől életbe lépett, az üzemanyag-behozatalt terhelő kiegészítését

írja a lap. Hozzáteszik, ez literenként kb hat forinttal csökkentheti az üzemanyag-kiskereskedők beszerzési árát.

A VOSZ-főtitkár a lapnak azt mondta, a tárgyalásokat tovább folytatják a kormánnyal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!