4,2 milliárd forinttal támogat egy új szotyiüzemet a kormány

2022. február 16. – 10:11

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány 4,2 milliárd forinttal támogatja a Mogyi Kereskedelmi Kft. bajai üzemének fejlesztését – írja a Hvg.hu a kedd este megjelent Magyar Közlöny alapján.

A kormányhatározat szerint az új napraforgó-pirító és -csomagoló üzem, valamint a készáruraktár (a meglévő raktár bővítéseként), és az ehhez kapcsolódó telepi infrastruktúra együtt mintegy 8,4 milliárd forintból valósul meg. Ennek az összegnek a felét, közel 4,2 milliárd forintot kapnak támogatásként uniós forrásból.

A Mogyi 1990-ben alakult azzal a céllal, hogy Magyarországon akkor még nem kapható olajos magvakat forgalmazzon. Saját tőkéje 2020-ban 24 milliárd forint volt, adózott eredménye pedig 4,3 milliárd forint. Jelenleg húsz telephellyel működnek. A cég székhelye Csávolyon található, tulajdonosa egy bajai testvérpár, Kenyeres Zoltán és Kenyeres Imre Róbert, akik a Forbes 2021-es listája szerint együtt a 42. leggazdagabbak voltak az országban 38,3 milliárd forintos vagyonukkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!