Közbeszerzési korrupcióelemzés: hétszeresére növeli a NER-kapcsolat a győzelmi esélyt

2022. február 9. – 12:04

Másolás

Vágólapra másolva

Hétszeresére növeli a közbeszerzési győzelem esélyét a NER-es kapcsolat – derül ki a G7 oldalán megjelent, Korrupciókutató Központ Budapest által készített kutatásból.

A cikkben a magyar közbeszerzések 2011 és 2020 közötti adataival, több ábrán mutatják be, hogy a politikai kapcsolatok hogyan befolyásolták a például a korábban Tiborcz István tulajdonában lévő Elios Zrt. vagy Simicska Lajos, Szíjj László egyes cégeinek közbeszerzési esélyeit.

Bár a közbeszerzések korrupciós vizsgálatánál fontos mutató, hogy a tenderek hány százalékánál fordul elő, hogy csak egy ajánlat érkezik (Magyarországon a tenderek 39 százalékánál, míg az EU által toleráltnak tekintett szint 20 százalék alatti), még finomabban kimutathatók az anomáliák, ha megfigyeljük, hogy hányszor indult és nyert, valamint hányszor veszített egy-egy cég a közbeszerzési piacon. „Ha a piacra jellemző középértékhez képest kiugróan magas ez az arány, az valamilyen anomáliára mutathat rá” – áll a cikkben.

Az elemzésben a következőre jutnak például Tiborcz István egykori cégével kapcsolatban: „A 2011-2020 közötti időszakban az Elios (és jogelődje) nyerési esélye 1,26, míg a piacán lévő cégek medián nyerési esélye 0,46 volt. Már ez is nagy különbségnek látszik, de még inkább figyelemre méltó, hogy hogyan alakult az Elios Zrt. nyerési esélye, amíg a kormányfő veje, Tiborcz István tulajdonos volt, és azután, hogy megvált a cégtől. Míg 2011-2015 között, amikor Tiborcz a tulajdonosok között volt, a cég nyerési esélye 1,97, majd miután eladta részesedését, ez az érték 0,18-ra, jóval a piacra jellemző medián alá esett.”

A cikk Simicska Lajos vagy Szíjj László cégeinek, Mészáros Lőrinc vagy öccse, Mészáros János egy-egy cégének nyerési esélyének elemzésekor sem jut más eredményre: a NER-es korszakokban a nyerési esélyük mindegyiknél többszörösen meghaladta a nem NER-es időszakét: több mint hétszer nagyobbak a nyerési esélyek. Hozzáteszik: hogyha a tenderek számát is számításba vesszük, átlagosan egy tendernél háromszoros növekedés látható.

„Nagyon erős lenne feltételezni azt, hogy ez a NER-es periódushoz köthető hétszer vagy háromszor nagyobb sikeresség e cégek hatékonyságának vagy a közbeszerzési piacon való jártasságának növekedésből származna” – írják. További részletek és látványos ábrák a cikkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!